Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Jóváhagyta a nyugdíjreformról szóló törvényt kedden a szlovén parlament, a reform azonban elbukhat egy valószínű népszavazáson.
A törvény értelmében mind a nők, mind a férfiak esetében fokozatosan 65 évre növelnék a nyugdíjkorhatárt. Az előbbiek esetében a jelenlegi korhatár 57 év, míg a férfiak 58 éves korukban mehetnek nyugdíjba. A reform célja elemzők szerint a költségvetési terhek enyhítése.
A ljubljanai parlament 49:35 arányban szavazta meg a reformról szóló törvényt, Borut Pahor miniszterelnök kormányának azonban nem lesz könnyű megvalósítani azt. A szakszervezetek már korábban bejelentették, hogy népszavazási kezdeményezéssel igyekeznek meghiúsítani azt. Azon a véleményen vannak ugyanis, hogy a szlovénok többsége nem elég fitt a 65 éves korig tartó munkához.
Az alkotmány értelmében a kormány köteles népszavazást kiírni, ha azt legkevesebb 30 parlamenti képviselő kezdeményezi, illetve ha a referendum támogatására 40 ezer állampolgár aláírása gyűlik össze. Megfigyelők mindennek kapcsán azon a véleményen vannak, hogy rendkívül nagy a népszavazás valószínűsége, mint ahogy az is, hogy az esetleges referendumon a szavazók túlnyomó többsége elutasítja a nyugdíjkorhatár felemelését.
A szociáldemokrata Pahor vezette koalíció a közelmúltban érzékeny veszteségeket szenvedett a helyhatósági választásokon. Szakértők ezt azzal magyarázták, hogy a miniszterelnök a közelmúltban az államháztartási deficit csökkentése, illetve a költségvetés szanálása érdekében jelentős takarékossági intézkedéseket jelentett be. Így egyebek között kilátásba helyezte, hogy befagyasztják a nyugdíjakat, továbbá a közszolgálati alkalmazottak fizetését. A nyugdíjreform a két évvel ezelőtt hivatalba lépett koalíciós kormány egyik legfőbb célkitűzése volt.
A kormány több minisztere aggodalmának adott hangot a törvény esetleges elutasítása miatt. Annak a nézetnek adtak hangot, hogy a reform elvetése Szlovénia hitelminősítésének rosszabbodásához vezethet, és megnehezítheti az ország hozzáférését a nemzetközi pénzpiacokhoz.
Szakértők nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a reform elutasítása a kormány bukását és új választások kiírását eredményezheti.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.