hvg.hu Itthon

Lefújta Orbán a milliárdos autóbeszerzést

Mégsem vásárol hatmilliárd forintért szolgálati autókat a kabinet. A Miniszterelnökség korábban is ellenezte a tendert, de a közbeszerzésekért felelős kormányzati szerv tett Lázár minisztériumának intelmeire, és a jóváhagyásuk nélkül hétfőn közzétették a tendert.

MLF Itthon

Lázár hiába csapott az asztalra: hatmilliárdért vesznek autókat

Szankciókat is kilátásba helyezett Lázár János minisztériuma arra az esetre, ha a kormány illetékes szerve nem veszi figyelembe az intelmeiiket a hatmilliárdos autóbeszerzésnél. A közbeszerzést ennek ellenére kiírták, nem várták meg a Miniszterelnökség jóváhagyását. Pedig Lázárék szerint félő, hogy a kereskedők diktálják majd a feltételeket.

hvg.hu Autó

VS: Szijjártó futsalos társának Mercedes terepjáró jutott

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter "kabinetfőnöke" és futsalos csapattársa, Benkő Szilárd a VS.hu szerint az egyik legdrágább szolgálati autót vezeti, egy Mercedes ML-t. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a tárca jelenlegi vezetősége a megörökölt autóflottával gazdálkodik, új autót nem vásárolt, a Benkő által használt gépjármű pedig 2006-ban került forgalomba, közel 200 000 km-t futott és négymillió forint körül árulják a használtautó.hu-n.

hvg.hu Itthon

Havi 11 millióból tankolnak a képviselők

A VS.hu utánajárt, mennyi pénzt autóznak el havonta a parlamenti képviselők az új rendszerben. A KDNP-s Hargitai János a rekorder, aki havi 229 ezerből közlekedik a mohácsi kistérség és Budapest között, de a fővárosi képviselőknek nyújtott 57 ezres benzinkeret is soknak tűnik.

MTI Világ

150 luxusautótól szabadul meg az olasz kormány

Negyven BMW-től, tucatnyi Maseratitól és két Jaguartól válik meg az olasz kormány. A takarékossági kampány részeként egynegyedével akarják csökkenteni a szolgálati autók számát.

hvg.hu Itthon

Zsigó négyszer megkerülte a földet szolgálati autójával

A bajai polgármester korlátlanul használhatta hivatali autóját, így szűk négy év alatt összejött a 163 ezer kilométer. Utazási költségeit a bajai önkormányzattal finanszíroztatta, holott képviselőként az állam 556 ezer forintot fizetett neki havonta erre a célra.

MTI Világ

1500 szolgálati autót ad el az ukrán kormány

Az államcsőd elkerülése érdekében 1500 szolgálati autójának nagy részétől megválik az ukrán kormány. A lépéssel pedig mintegy 40 millió hrivnya (több mint 900 millió forint) bevételhez akarnak jutni.

1 2
Gulyás: Júniusban kinyithatnak a mozik és a színházak

Gulyás: Júniusban kinyithatnak a mozik és a színházak

"Ez Orbán mesterterve Magyarország naggyá tételére"

"Ez Orbán mesterterve Magyarország naggyá tételére"

"Milyen diktatúra ez?" – vita a veszélyhelyzet megszüntetéséről a Parlamentben

"Milyen diktatúra ez?" – vita a veszélyhelyzet megszüntetéséről a Parlamentben

„Apu megváltoztatta a világot” – mondta George Floyd hatéves kislánya

„Apu megváltoztatta a világot” – mondta George Floyd hatéves kislánya

Több mint félmilliárd forintos profitja volt tavaly Borkai Zsolt ügyvédjének

Több mint félmilliárd forintos profitja volt tavaly Borkai Zsolt ügyvédjének

Konkrét válasz helyett inkább csak kioktatta Rétvári a kórházak felkészüléséről érdeklődő jobbikost

Konkrét válasz helyett inkább csak kioktatta Rétvári a kórházak felkészüléséről érdeklődő jobbikost

Vitray Tamás a kórházban búcsúzott el Földi Teritől

Vitray Tamás a kórházban búcsúzott el Földi Teritől

Rolls-Royce-szal menekült egy csapat fosztogató New Yorkban

Rolls-Royce-szal menekült egy csapat fosztogató New Yorkban

A címlapról ajánljuk