#Szombathely





Kiraboltak egy rabot a börtönben

A szombathelyi hatóságok vizsgálják a meg nem nevezett börtönben történt bűnügyet. A két vádlott egy zárkatársát verte, illetve szúrta meg, majd kisajátították a dolgait: elvették a rádióját, elrabolták a nála lévő kegytárgyakat is.





Sajtlopásért előállítottak egy 89 éves nénit

Végtelenül szomorú „bűnügyi” hír Szombathelyről: egy 89 éves asszonyt értek tetten sajtlopás közben. Több hozzászóló felajánlotta, hogy kifizeti helyette a terméket, és inkább a biztonságiakat hibáztatják.



Itthon is nyílt egy Barnahus ház. Tudja, mi az?

Minden egy helyen: orvosi vizsgálat, a történteket feltérképező interjúk, bírósági vallomások, azonnali áldozat- és családterápia – ilyen speciális gyermekvédő ház a Barnahus, amelyből Szombathelyen is nyílt egy.









Pár napig kórházban marad Törőcsik Mari, de nincs nagy baj

Megfigyelésre bent tartják Törőcsik Marit, akit velemi házából vittek hétfőn a szombathelyi kórházba. A Nemzet Színészét kisebb baleset érte, de nincs komoly baja. A vaol.hu úgy tudja: a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamás elsőként látogatta meg a színésznőt. A Blikk elérte a direktort, aki megerősítette: nincs ok az aggodalomra.