hvg.hu: Úgy szerveztük ezt a beszélgetést, hogy már lecsillapodtak a szombathelyi Weöres Sándor Színház körüli hullámok, erre néhány napja jött a hír, hogy a kormány törvénymódosításra készül, amely átalakítaná az eddigi színházi kinevezések menetét, voltaképp megszűnne a pályáztatás. Mit szól a lex Jordán tervéhez?

Jordán Tamás: Büszke vagyok rá, hogy rólam nevezte el a sajtó, annak ellenére, hogy csupa rossz érzésem van az ügyről. Mindenkit felháborít az egész, olyan nyilvánvaló semmibevétele ez a szakmának, amihez már nincs is mit hozzáfűzni. Alig lehet hinni, hogy itt szakmai megfontolások vezetnének bárkit is. Nagyon szerencsés lehet az az önkormányzat, amelynek olyan tagjai vannak, akik színházszakmai elvek alapján képesek dönteni. Vagy ha már nincs pályáztatás, akkor már az is nagy eredmény lenne, ha az önkormányzat tagjai kikérnék a szakmabeliek véleményét a döntés előtt.

Jordán Tamás

Túry Gergely

hvg.hu: Úgy ismerik a szakmában, mint aki képes a kompromisszumokra, aki szót ért mindkét oldallal, ha kell. Már ez sem számított?

J. T.: Úgy tűnik, hogy ezek a korábbi érdemeim elévültek. Ilyen esetekben mindig felhozom az aduászomat, amikor még 2008-ban a Kossuth-díj bizottság tagja voltam, és kiharcoltam Blaskó Péter díját, még akkor is, ha nem vette át végül (Blaskó így tiltakozott Gyurcsány ellen – a szerk.). Ez egy látványos tettem volt, ami arról szólt, hogy nem vagyok kirekesztő senkivel sem szemben.

Kicsit szerénytelen leszek most, de úgy érzem, megvan bennem az a képesség, hogy a politikai feszültséget a színházon belül megértő szándékra tudom váltani. A házon belül nincs is politizálás, maximum csak élcelődés.

hvg.hu: Rájött már, mivel érdemelte ki ezt a hercehurcát, mi lehetett a kiváltó ok?

J. T.: Óvatosnak kell lenni, mert az önkormányzat minden fórumon úgy kommunikálja az ügyet, hogy nincs is semmiféle bajuk velem. Megfoghatatlan, tetten érhetetlen a dolog: a másik pályázó, Dér András pályázatának kiszivárogtatását jogtalannak ítélték, de a március 27-ei közgyűlésen szerintem már tiszta körülmények voltak, ehhez képest érdekes, hogy csak egy évvel hosszabbították meg a kinevezésemet, és a 2018–2021-es időszakra új pályázatot írnak ki.

hvg.hu: Az ön esetében, de a CEU vagy a civilek elleni törvénymódosításokban is egyre kevésbé fontos a látszat. Miközben a napnál is világosabb, miről szólnak ezek az ügyek. Ön szerint minek köszönhető ez sebességváltás a kormány részéről?

J. T.: Többféle következtetést lehet ebből levonni. Kapkodást érzek. Nem átgondoltak a lépések, megszűnt minden, ami féken tudná tartani a hatalom döntéseit. Én mindig a párbeszéd híve voltam, úgy tűnik, erre ma már nincs szükség, annyira meg vannak győződve a döntéseik helyességéről. Ehhez óriási önbizalom kell.

hvg.hu: Amikor négyszemközt beszélgetett a szombathelyi önkormányzat tagjaival, ők azért jelezték konkrét problémáikat a színházzal?

J. T.: Azt látni kell, hogy egészen más színházat alapítani egy városban, mint egy olyan helyen vezetni az intézményt, ahol a színház már beépült a helyi közegbe, az emberek tudnak róla, ismerik a színészeket.

Túry Gergely

Az önkormányzat tagjai azonban nem ismerik annyira a színházi világot. Például az előadásokban nem szeretik a csúnya beszédet, nem szeretik, ha politikai, mára utaló elemek kerülnek a darabba. Holott ez a színház egyik fő feladata, hogy a máról beszéljen. És mivel egy katolikus városról van szó, nagyon fáj nekik, ha a papok nem a legjobb színben vannak feltüntetve.

El tudom képzelni, hogy valaki más olyan színházat csinál Szombathelyen, ami jobban megfelel ezeknek az igényeknek. Ami a szépre és a jóra tanít, ami nem használ csúnya szavakat. Lehet, hogy létrejönne ez a színház, csak lehet, hogy a szimpatizánsok nem járnának ebbe a színházba. De ez persze csak feltételezés.

hvg.hu: Számított erre az önt támogató kiállásra Szombathelyen és országszerte?

J. T.: Az lepett meg, hogy országos ügy lett belőle. Több mint egy hónapon át álltam a sarat. Azt éreztem, hogy a biztatás, a rám figyelés felülírja ezt a cirkuszt. Erősebb volt ez a jó érzés a keserűségnél. De a színházról való fél évszázados foglalkozás miatt látom a másik szempontot is. Nem lehet csak gyűlölni, még ha nehéz is, igyekszem megérteni a másik felet is.

Csínján kell bánni azzal is, ha az embert megállítják az utcán, vagy kiállnak érte. Mámorító ez a szeretet, ilyenkor azonban előjön belőlem a mérnök, aki azt mondja, hogy van még teendő bőven, ha egy hetvenhatezres városban ezer ember áll ki látványosan a színház mellett.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ha én tegyük fel, megbecsült mérnökként élnék ebben a városban, elsők között tiltakoztam volna az ellen, hogy a városom 136 millióval támogasson egy színházat (a Weöres Sándor Színház félmilliárdos költségvetéséhez ennyivel járul hozzá a helyi önkormányzat – a szerk.) az oktatás vagy az egészségügy helyett. Nehéz kimutatni, hogy mit jelenthet egy színház egy adott közegnek, ez nem mérhető. Csak reméljük, hogy ennél a 136 milliónál azért több értéket adunk vissza nekik.

hvg.hu: Volt egy momentum mégis, amikor indulatosabban reagált az ügyre, amikor az alpolgármester sorolta „a bűneit” a közgyűlésen. Alföldi Róbert, Kálmán Olga és a Hír Tv neve ennyire szitokszónak számít most az önkormányzatnál?

J. T.: Azt gondolom, hogy helytelenítik az ezekhez a nevekhez köthető értékeket. De hozzá kell tennem, soha semmilyen tiltást vagy figyelmeztetést nem kaptam emiatt korábban, és ezt az önkormányzat javára kell írni. Le kell szögezni, hogy eddig jó volt az együttműködés, négyszemközt ugyan voltak meglátásaik, de szabadon dolgozhattunk.

Túry Gergely

hvg.hu: Változtat ezek után a színházban megkezdett munkáján?

J. T.: Sokféle színház létezik, és az igazán tehetségesek mindig megtalálják a saját útjukat, mint Bodó Viktor vagy Schilling Árpád, de ez nagyon eltér az én felfogásomtól.

Messziről indítok, de fontos megérteni, hogy a rendszerváltás nagyon megváltoztatta a színházat. Nem akarom túlbecsülni a szerepét, de kis hatása volt azért a színháznak a rendszerváltás előtt. A kaposvári társulatnak például azért volt nagy szerepe, mert magas művészi szinten adtak elő olyan darabokat, amelyek a jelen társadalmáról beszéltek. A rendszerváltás után már nem volt szükség erre, de a színházi világ egyszerűen nem vette át eléggé ezt a művészi szerepet. Így pedig sokféle színház indult el, de az, amit én igazán művészi szintnek tartok, már nem érdekelte annyira az embereket.

Mi Szombathelyen is szeretnénk az árral szembe menni, azaz a művészet devalvációja ellen küzdeni, de ez nagyon nehéz. Szerintem most Szombathelyen van a legjobb vidéken fellelhető rendezőgárda. Ők mind igényes művészek, és a társulat tagjait is ennek megfelelően válogattam össze. Jellemzi a színházunk megítélésének változását, hogy amikor 2009-ben megkérdezték Trokán Pétertől, hogy hol játszik, csak közönyös reakciókat kapott, most viszont már rendre azt kapja, „te tényleg Szombathelyen játszol?”.

Ezért egy kis értetlenség, szomorúság van bennem amiatt, amiért a városvezetés nem így látja a szombathelyi színház szerepét. Erre a szakmai elismertségre büszkének kéne lenniük.

hvg.hu: Gondolom, nem csak egy évre tervez.

J. T.: Az egy évnek is örülök, de jobb lenne tovább dolgozni, mert hosszabb távú terveim is vannak. Komolyan akarok foglalkozni a fiatalok színházba csábításával, tudjuk, hogy ez mennyire nehéz ügy ma, amit teljesen megértek. Szeretném megmutatni nekik, hogyan jut el egy darab az olvasópróbától a premierig. Nyitottá, interaktívvá tenni a próbafolyamat állomásait, megértetni velük egy darab hátterét.

Túry Gergely

Ezen kívül pedig egy kortárs drámafesztivált, és Szombathely testvérvárosaival közös projektet is elindítanék a jövőben.

hvg.hu: Volt egy vicces mellékszerepe a Testről és lélekről című filmben. Mit szólt Enyedi Ildikó nyilatkozatainak vegyes hazai fogadtatásához?

J. T.: Nagyon elkeserítőnek tartottam. Úgy látszik, már nem számít az érték, csak az alapján ítélnek, hogy valami veszélyes, vagy nem. Ha valamit veszélyesnek tartanak, az minden művészi szempontot felülír, és azt nem tartják jónak.

hvg.hu: Önnel is hasonló történt az elmúlt hetekben.

J. T. Bár most kicsit ellentmondok a korábbi szavaimnak, de ennyi tapasztalattal, be kell valljam, azt gondoltam, hogy a színháznak alig-alig van szerepe a társadalomban. Meglepett, hogy ennyire fontosak vagyunk. Ez a cirkusz reménnyel tölt el, hogy hátha van értéke annak, amit csinálunk.