Ha azt mondom, hogy az elmém nem egységes egész, hanem több rész összessége, melyek önálló alszemélyiségekként működnek a pszichémben, akkor biztosan felszisszennek néhányan, mert azt gondolják, hogy mentális problémám van, és forduljak orvoshoz. Pedig napjaink egyik legnépszerűbb pszichológiai elmélete épp ezen az elmemodellen alapul, és ezt használja a gyógyításban is.
Ahhoz, hogy harmonikusan éljük az életünket, elengedhetetlen, hogy megfelelően tudjuk szabályozni az érzelmeinket. Jó hír, hogy e készség tanulható, fejleszthető.
Technopánik után és helyett végre üljünk neki, és gondoljuk át, tanuljuk meg, hogyan éljünk együtt az okostelefonunkkal a jövőben.
Nem kellemes visszarázódni a szabadságból és elkezdeni a munkát vagy az iskolát, de félni sem kell az ősszel menetrendszerűen érkező esetleges hangulatzavaroktól. De hogyan lehet átmenteni a pozitív, pörgős nyári feelinget a rövidülő és egyre hidegebb napokba? Mi történik az agyban és a környezetünkben, ami miatt depresszió vagy szorongás vehet erőt rajtunk? Miért kerüljük ilyenkor a közösségi médiát, hova tegyük a fotóinkat, és milyen új tevékenységekkel dobjuk fel magunkat?
Ismerjük az érzést, amikor saját magunkat bizonytalanítjuk el, elhitetve magunkkal, hogy kevesebbet tudunk, értünk, érünk, egyszóval kisebbek vagyunk. Honnan jön ez a kíméletlen kritikus, és hogyan tudjuk megszelídíteni?
Az utóbbi évtizedben zajló úgynevezett rezilienciakutatások azt vizsgálják, min múlik, hogy valaki a stressz után viszonylag rugalmasan visszanyerje „eredeti formáját”, rá jellemző és számára jól – vagy legalábbis megfelelően és kiegyensúlyozottan– működő lelkiállapotát. A kutatások válasza egyértelmű. Ez bizony – ez is! – a gyerekkoron múlik.
Ha a folyamatos stressz miatt tartósan illúzióvesztettnek, tehetetlennek és elhasználtnak érzi magát, önt valószínűleg elérte az az állapot, amit kiégésnek nevezünk. Visszanyerheti-e korábbi kiegyensúlyozottságát? Mindenképpen, ha átértékeli a fontossági sorrendeket az életében.
Az őzek élete is tele van stresszel, hát még az embereké. De nem kell ezen nagyon stresszelni, a rossz stresszt átalakíthatjuk jóvá, ami segíthet legyűrni az akadályokat, sőt kiteljesedni.
A fejlett világ egyik legégetőbb problémája a munkahelyi stressz, tetézik a bajt a kedvezőtlen gazdasági folyamatok, a félelem az elszegényedéstől, az eladósodás. Az egzisztenciális bizonytalanság oda vezet, hogy a munkahelyünkhöz minden körülmények között ragaszkodunk, miközben az egészségünket hátrébb soroljuk.
Pszichoterápia. Ma már nem tűnik idegennek a szó, de sokakban még mindig félelmet, tévhiteket kelt. Pszichoterápiára az jelentkezik, aki tudatosan szeretne változtatni az életén, és – paradox módon – annál inkább hatékony és javasolt, minél egészségesebb a lelkünk.
A korábbi pszichológiai gondolkodással szakítva a szakemberek mostanában nem azt a kérdést teszik fel, hogy miként vezetnek rendellenes lelki működéshez a traumák, hanem fordítva: a traumatikus körülmények ellenére miképp marad meg az egészséges lelki működés? Az is kiderült, hogy a lelki ellenálló képesség tréningezhető.
Amikor a fásult, frusztrált társkereső inkább nem próbálkozik tovább, amikor a lelkesedés helyébe közöny lép, és az embert rettegés fogja el egy újabb randi gondolatára.
A stressz életünk elkerülhetetlen velejárója, de ha folytonos nyomás alatt élünk, előbb-utóbb nagy kárt szenved testi és lelki harmóniánk. Vannak azonban olyan technikák, amelyek a szenvedés helyett az önérvényesítés képességének megszerzésével kecsegtetnek. És akkor többé nem leszünk sem lúzerek, sem pukkancsok.
Az élettani megfogalmazás szerint a stressz a szervezet általános reakciója egy ingerre, amely kibillenti eredeti egyensúlyi állapotából és alkalmazkodásra készteti. Ezt a folyamatot közel száz éve próbálják megérteni a tudósok.
Anya nem ül mellénk ebédelni, mert rengeteg a dolga: süt, főz, mosogat, úszik a konyha. Ismerős a helyzet?
Éhesnek érzi magát? Lehetséges, hogy nem biológiai éhség, hanem másfajta hiányállapot rejlik a háttérben. Felismeri őket a saját életében?
Lehet védekezés, biztonság, megnyugtatás az evés – de honnan tudhatom, mire reagálok, amikor a számba veszek valamit? Hogyan függ össze a kontrollal, és hogyan harcolhatok is azzal, ha eszem vagy nem eszem? A tévelygőknek írott párbeszéd ezúttal azzal foglalkozik, mit veszünk be, és mit nem akarunk
Az élet legelején a megfelelő táplálás nemcsak a kisgyermek egészsége miatt fontos, hanem azért is, mert az akkor rögzült szokások végigkísérik a felnőttkort.
Milyen az, amikor az evés nem kellemes élmény, hanem gyűlölt ellenség? Hol a határ az észszerű diétázás és az önpusztítás között? Hogyan veszi át az étel megtagadása vagy mértéktelen fogyasztása a kontrollt sokak élete fölött?
Bár a húszas éveikben kétségkívül fittebbek, energikusabbak és rugalmasabbak a nők, nem is beszélve arról, hogy akkor a legtermékenyebbek, amikor gyerekvállalásról gondolkodunk, az életkor, úgy tűnik, csak egyike az egyenlet sok összetevőjének.
