A kormány azt üzeni a lengyeleknek, szaporodjanak, mint a nyulak
A lengyel egészségügyi minisztérium megosztó videóban próbál tenni az ellen, hogy ne az országukban legyen a legalacsonyabb a születési ráta Európában.
A lengyel egészségügyi minisztérium megosztó videóban próbál tenni az ellen, hogy ne az országukban legyen a legalacsonyabb a születési ráta Európában.
Egy hátrányos helyzetű régióban indulhat mintaprojekt civil, egyházi és piaci szereplők bevonásával, egy gyógyszermulti pénzéből.
Szalai Anna
Kétszer nagyobb eséllyel szülik meg gyermekeiket császármetszéssel azok a nők, akik maguk is így jöttek világra, mint azok, akik természetes úton születtek - állapították meg bécsi kutatók.
MTI
Vádat emelt az ügyészség egy 49 éves férfi ellen, aki lányával szexuális viszonyt folytatott, az ebből született gyermeket pedig meggyilkolta.
hvg.hu
Megjött a segítség, de még be kellett vásárolni. Ja, és még össze is kellett pakolni.
hvg.hu
Serena Williams szült egy lányt, és nagy szerencsénkre ismét kitágította azokat a kereteket, amelyek között a szépséget, a nőiességet és az anyaságot értelmezzük.
Megindult a szülés, a kismamát az apuka vitte kórházba – mentőautóval.
hvg.hu
Négy embert gyanúsít bűncselekménnyel a rendőrség annak a nőnek az ügyében, aki a fővárosi Szent Imre kórház pszichiátriáján lekötözve szülte meg a gyerekét, aki később meghalt.
hvg.hu
A helyzet komolysága ellenére a gyermek bátran és nyugodtan viselkedett.
hvg.hu
Egy 36 hetes kismama a mentőben szülte meg a gyermekét vasárnap délután, de utána mentőhelikoptert kellett hívni hozzá. Sikerült stabilizálni az állapotát.
hvg.hu
Család mellett is lehet karriered! Vállalj három gyereket, kapsz 20 millió forintot! Teljesítsd be a női princípiumot! Szüljél otthon jógapózban! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok ömlenek a mai magyar fiatal nőkre a médiából és közszereplők szájából, és, miközben már nagyjából mindenki pocaklakókról ír babablogot, elfeledkezünk egy fontos kérdésről: mi van, ha valaki egyszerűen nem akar szülni? Hús-vér nőket kérdeztünk.
HVG Extra A Nő
Készenléti rendőrök segítettek kórházba jutni egy szülő édesanyának,
hvg.hu
Elfolyt a magzatvize a Szabolcs megyei kismamának, édesanyja a mentőktől kért segítséget. A mentésirányító telefonon instruálta, mire a kocsi kiért, már megszületett a kislány.
hvg.hu
Örök emlék lesz! - mondta a Vas megyei esetről a frissen végzett mentőtiszt nő.
hvg.hu
A beavatkozást nem indokolja, hogy a nők idősebb korban vállalnak gyermeket.
hvg.hu
Az új adatbázishoz igyekeztek megszerezni az összes fontos adatot a magyar szülészetekről. A kórházi önbevallásokból kiderül, mi a protokoll az adott intézményben, a szülések hány százaléka végződik császármetszéssel, hány ágyas szobákban helyezik el az anyákat, mi történik a kisbabával szülés után.
hvg.hu
Minden szülés más, ezért fontos lenne a választás szabadsága: ha történetesen minden rendben, az anyák hagyhassák el a kórházat újszülöttjükkel már 24 óra után. Ha pedig a kórház jelenti nekik a biztonságot, akkor maradhassanak tovább. Végre egy valós igény találkozhat a törvényalkotói szándékkal.
Czeglédi Fanni