Áprilisban érkezik Magyarországra az Európai Parlament jogállamisági tényfeltáró delegációja
A küldöttség célja, hogy felmérje, hogyan változott a jogállam helyzete az elmúlt években.
A küldöttség célja, hogy felmérje, hogyan változott a jogállam helyzete az elmúlt években.
A májusban Magyarországon járt küldöttségnek Navracsics Tibor is elismerte, hogy létezhet kormányzati diszkrimináció az uniós pénzek elosztásában, míg a források elköltésének átláthatóságára vonatkozó kérdésekre az Állami Számvevőszék elnöke csak politikai nyilatkozatokkal reagált.
A törvény szerint közérdekű jelentésnek minősül a Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottságának jelentése Schmitt Pál kisdoktori dolgozatáról, ezért az LMP kikéri azt az intézmény rektorától, illetve a nemzetierőforrás-minisztertől. Mindenkinek joga van tudni, hogy mi alapján jutott a bizottság a közvélemény számára meghökkentő végkövetkeztetésre – olvasható az ellenzéki párt szerdai közleményében. A jelentést a hvg.hu is kikéri.
Az államfő 1992-es kisdoktori disszertációját vizsgáló és a plágium tényét elismerő bizottság több tagja is kapcsolatba került a korábban Schmitt vezette MOB-bal, vagy annak valamilyen szervezetével. Összegyűjtöttük, ami a bizottság tagjairól tudható.
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja létrehozta azt a tényfeltáró bizottságot, amely vizsgálja majd Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit – olvasható a Semmelweis Egyetem szerdai közleményében. A testület tagjainak névsorát csak az eredménnyel egy időben teszik majd nyilvánossá, az indoklás szerint azért, hogy a bizottság zavartalanul és pártatlanul tudjon dolgozni.
A testületnek egyebek mellett ki kell vizsgálnia a gyöngyöspatai romák múlt heti utaztatásának körülményeit, választ kell adnia arra, "ki és miért hazudta azt, hogy evakuálás történik", ki és miért keltett pánikot, kik állnak a magukat rendfenntartóknak álcázó bűnözők mögött, miből finanszírozzák őket - jelentette be a parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke, Kocsis Máté.
A sanghaji Expo-projekttel összefüggésben kizárólag gyanúsítgatások, nem bizonyított állítások "merültek fel" - közölte a Genexpo 2010 Kft. vasárnapi közleményében, amelyben cáfolta a Varga Mihály államtitkár által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság jelentésében szereplő, a céggel, illetve a projekttel kapcsolatos megállapításokat.