Válaszolt az Emmi: jövőre jobban megy majd a tankönyvellátás
Rétvári Bence, az Emmi államtitkára írásbeli kérdésre válaszolva közölte azt, hogy jövőre majd jobban megy a tankönyvellátás.
Rétvári Bence, az Emmi államtitkára írásbeli kérdésre válaszolva közölte azt, hogy jövőre majd jobban megy a tankönyvellátás.
A Magyar Nemzet szerint beszállították a Kellónak a készleten lévő összes tankönyvet a kiadók, ennek ellenére december közepére a könyvek egy része még mindig nem jutott el az iskolákba, sőt még a terjesztőhöz sem.
A 9-10. osztályosok új történelem-munkafüzetében a finnugor nyelvrokonságról szóló feladat forrásai egytől egyig sokszor cáfolt történelmi tévhitek.
Lackfi János szerint az irodalom halála az unalom, ezért kifejezetten örült az egyik tankönyvbe bekerült verse miatt kirobbanó Facebook-botránynak.
Kiss Judit Ágnes költő blogposztban állt ki az iskolai irodalomkönyvekben megjelent verseik miatt támadott Varró Dani és Lackfi János mellett. Előbbi Hat jó játék kisbabáknak, utóbbi Véletlen című alkotásával váltotta ki a szülők haragját.
Az LMP öt általános iskolai tankönyv újbóli vizsgálatát kéri, mert szerintük azokban sértő és sztereotip tartalmak vannak.
A Kellótól vár közérdekből nyilvános adatokat a VS.hu, ám az állami tankönyves cég leterheltségre hivatkozva egy alvállalkozó segítségével nyerné ki ezeket, így bruttó 66 040 forintot kérnek a laptól.
Ma is sikertörténetnek tartja Hoffmann Rózsa a Klik felállítását, az ennek ellenkezőjét sugalló RTL-interjút szerinte félreérthetően vágták össze. Azt ugyanakkor tényleg nem tartja jónak, hogy egy központból irányítsák az összes tankerületet. Nem támogatná azt sem, hogy a kormányhivatalokhoz kerüljön az iskolafenntartás. Szerinte nem jók az OECD adatai az oktatást érintő drasztikus pénzkivonásokról, és úgy véli, igenis jók az új tankönyvek. Interjú a volt köznevelési államtitkárral.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági és monetáris politikai szakmai könyvsorozatot indít magyar és angol nyelven, az első kötetet maga Matolcsy György elnök jegyzi majd – tudta meg a 444.hu a jegybanktól. Matolcsy könyvét tankönyvnek is használják majd.
A nyolcadikos irodalomkönyvben egy szövegrészlet a szomszédos országok és a köztünk élő kisebbségek megismerésére buzdít, de az ominózus részlettel több baj is van.
Czunyiné dr. Bertalan Juditnak írt levelet tankönyv-ügyben két oktatási szakmai szervezet még tavaly szeptemberben. A válaszlevél január 8-án kelt, és az égvilágon semmiről nem szól.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) szerint ésszerű lenne, ha a középiskolásoknak és a középfokú oktatásban részt vevő diákoknak könyvesboltokban kellene átvenniük a tankönyveket.
Első fokon pert nyert az LMP-s képviselő a tankönyvkiadók felvásárlásának adatnyilvánossága ügyében.
Már az általános iskolai tananyagot sem kímélik a török kormány iszlamizációs törekvései: a hatodikosoknak szánt biológia-tankönyvből száműzték a nemi életre vonatkozó képeket, és helyettük ártatlanabb ábrákkal, például kiskacsákkal, jegesmedvékkel vagy éppen egy újszülöttet tartó nőalakkal illusztrálták az emberi szaporodást - számolt be szerdán internetes oldalán a Hürriyet című török lap.
Öt nő írta azt a nyolcadikos biológiakönyvet, amely "látványos szépséghibaként" említi lányoknál a szőrös alkart. A 2009/10-es tanévben megújult biológiakönyv a ránctalanító arcmasszázs és a szempillafestés tárgykörében is orientálja a kamaszlányokat.
"Már elmebetegek is adhatnak ki verseket?" – ez még a kevésbé durva reakciók egyike, amiket Varró Dani kapott egy az ötödikes irodalomkönyvben megjelent verse miatt. A felbőszült szülők szó szerint értelmezték a verset, és névtelenül fenyegették különböző fórumokon a költőt. Varró Dani felesége viszont megelégelte a szidalmakat, és remekül megírt nyílt levélben válaszolt az 'irodalomértőknek".
Az EMMI háttérintézményeként működő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI), amely többek között a kísérleti tankönyvek fejlesztéséért is felelős október 1-jén beköltözött a volt Nemzeti Tankönyvkiadó székházába.
Az Apáczai Kiadó negyedikes olvasókönyvében szereplő vicc szerint természetes, ha otthon üvöltöznek egymással a szülők, mégpedig azért, mert anya annyira buta, hogy nem érti a gyerek házi feladatát.
A hetedikes irodalomkönyv kólaivó, hamburgerevő, CNN-néző "nyugatimádóiról" kérdeztünk kormánypárti képviselőket a parlamentben. Az oktatásért felelős EU-biztosjelölt Navracsics Tibor szerint a diákokat, a tanárokat és az újságírókat minősíti, hogy a hét éve létező tankönyv kifogásolható részletére csak most figyeltek fel.
A 6. osztályos új állami tankönyv szerint "szellemi képességeikben" is eltérőek a férfiak és a nők, a férfiak ugyanis például jobbak matematikából.