A tanárok otthoni számítógépét mégsem ellenőrizné a kormány, „csak” a munkahelyit
Kisebb engedményeket tenne a kormány a pedagógusoknak a státusztörvényben, de a szakszervezetek szerint a törvénytervezet továbbra is elfogadhatatlan.
Kisebb engedményeket tenne a kormány a pedagógusoknak a státusztörvényben, de a szakszervezetek szerint a törvénytervezet továbbra is elfogadhatatlan.
„Határozottan visszautasítja” a rendőrség a tanártüntetésen történtekkel kapcsolatban, hogy bárkit is meg akartak volna félemlíteni.
Maguk a tankerületek adták ki az adatokat Tóth Endrének, a Momentum országgyűlési képviselőjének.
A rendőrség szeméremsértés miatt nyomoz az ügyben.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kesznyétenben történt esetet egy másik diák a telefonjával videóra vette.
Az ELTE évek óta vezeti a HVG felsőoktatási rangsorát, ám alkalmazottainak anyagi megbecsültségéből erre nemigen lehetne következtetni. A különböző karok dolgozói hónapok óta a nyilvánosság előtt is küzdenek valódi béremelésért.
A pedagógusok tiltakozása reform helyett a szakmába még egyszer belerúgó státusztörvényhez vezetett – nagyon tömören így foglalható össze mindaz, ami 2023-ban történt a pedagógusokkal. Arról, hogy hogyan jutottunk ide, és hogyan tovább innen, Törley Katalint kérdeztük közéleti podcastunkban.
Jön a tanárok teljesítményértékelése. De biztos, hogy ez a legfontosabb intézkedés a pedagógusok jelenlegi helyzetében? – teszik fel a kérdést a Duma Aktuál humoristái. Ötletük is van a pedagógushiány megoldására: ha Novák Katalin férje öt hét alatt lehetett alezredes, akkor gyorsított eljárásban a tanárképzés is megoldható. Sőt, az oktatás is. Minek nyolc évig tanulni?
Inkább foglalkozásnak nevezik, vélhetően nem véletlenül.
A tiltakozó szakmai szervezetek szerint tovább romlana a pedagógusok helyzete a módosítás bevezetésével, és még a méltányos bérek bevezetését sem érnék el.
Rétvári Bence, a belügy államtitkára azt írta: másik jogi státuszt kapnak a tanárok.
Magukon érezhetik a jövőben Pintér Sándor szemét a tanárok, mivel technikai megfigyelésük lehetősége bekerül a köznevelési törvénybe. Az időzítés fenyegetőnek hat, de a szabályozás megegyezik azzal, amivel minden magyar munkavállalónak együtt kell élnie. A főnöki ellenőrzésnek vannak határai, a baj az, hogy nem egyértelműek.
Agnes Lassalle-t egy diákja késelte halálra.
A rendszer 2013-ban indult, azoknak, akik eddig halogatták a dolgot, még november 25-ig van idejük elkészíteni és beadni a portfóliót. Már ha addig el nem törlik az egészet, mert jön helyette a teljesítményértékelés.
A tanár felmondott és feljelentést fontolgat.
Már kétszáznál is több pedagógus jelezte, hogy nem vállal önkéntes pluszmunkát.
Ezúttal a szakképzési intézményekben is sztrájkot hirdetett a PDSZ és a PSZ. A szülőktől azt kérik, hogy ne küldjék be a gyerekeiket.
A saját diákjaikat leérettségiztetik, de pluszfeladatot nem vállalnak, ha nem áll velük szóba a kormány.
Hiányukat elsősorban a tanulási nehézséggel küzdő, vagy sajátos nevelési igényű gyerekek érzik meg.
„Azzal nem oldódik meg semmi, ha elhallgattatják azokat, akik kimondják a problémákat” – közölték a négy szolnoki középiskola tanárai, akik szerint átfogó reformra van szükség.