„Kevés örömömet találom a mindennapokban és így nem szabad gyerekek között maradni” – pályaelhagyó tanárok beszéltek a DW-nek
A megoldást egyik most felálló tanár sem látja a rendszer gondjaira.
A megoldást egyik most felálló tanár sem látja a rendszer gondjaira.
Az ellenzéki képviselők egész éjjel próbálták lebeszélni a kormányt a törvényjavaslat elfogadásáról.
A témák és mondandók nem változtak.
Az Egységes Diákfront szervezett megmozdulást a státusztörvény parlamenti vitanapjára.
Sas Bíborka nem fogadta el a feltételeket.
A Tanítanék Mozgalom akciózott Kecskeméten.
Bár ezen a héten csak négynapos ülést tervezett az Országgyűlés, Semjén Zsolt most a kormány nevében kér egy pénteki, rendkívüli ülést, amelyen az utóbbi időszak legdurvább jogszabály-módosításait szavaznák meg sürgősen, vagy gyorsítanák fel a tárgyalásukat: köztük a pedagógusok státusztörvényét, az állami kastélyok magánosítását és az önkormányzati földadóstopot.
Van mit tanulni a romániai tanároktól és szakszervezetektől. Sikeresen vették fel a harcot a kormánypropagandával, semlegesítették a trollokat és maguk mellé tudták állítani a társadalom jelentős részét. Ők béremelést kapnak, Románia pedig egy esélyt, hogy iskolái versenyképes tudást adhassanak a jövő nemzedékének. Vélemény.
Az Egységes Diákfrontot sem győzte meg a belügyminiszter levele.
Már a parlamenthez került a javaslat, de a szakmai szervezetek számára továbbra is sok a nyitott kérdés.
Kedd este válaszolt Rákay Philip Nagy Ervin beszólós posztjára, aki előzőleg csivavához hasonlította a kormányközeli propagandistát.
„Megértem, hogy keménykedned kell velem, hiszen a sajátjaid is kiröhögnek a hátad mögött” – írt a színész az ellene kikelő propagandistának.
Jutalmat adott az önkormányzat a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt, tavaly ősszel a tanársztrájkban való részvétel miatt kirúgott tanárának. A kerület ezzel a gesztussal üzen a pedagógusoknak.
Gyülekezési joggal visszaélés miatt tesz feljelentést a rendőrség.
A Belügyminisztérium előtt tartják a legnagyobb tüntetést, de ezúttal több vidéki városba is demonstrációt hirdettek meg.
A fiatalok azt akarják elérni, hogy az államfő ne írja alá a jogszabályt, amennyiben az Országgyűlés elfogadja.
Diákjai történelem írásbelijét még kijavította, mielőtt azonnali hatállyal kirúgták volna. A kirúgás indoklásában szakmai minősítésének alacsony pontszámára hivatkoztak, de az, hogy szakszervezeti tag és a tanári tiltakozások aktív szervezője volt, másra utal.
Leült az ellenzéki pártokkal, de a szakértőiket nem engedte megszólalni a belügyminiszter. Igaz, az ellenzék sem tudott újdonságokat mondani neki.
Rétvári Bence parlamenti államtitkár az egyeztetés után felmondta a propagandát majd közölte, hogy kérdezni nem lehet és elrohant.
Céltalanul vonulók megállításáról, majd jogellenes gyűlésről írt a rendőrség.