A bérlet már olcsóbb lett volna – közel egymilliót hajtott be egy bliccelőtől a BKK
A BKK nekiállt behajtani a tartozásokat, és idén márciusban közel egymillió forintos tartozást hajtottak be valakitől – egyelőre ő a rekorder.
A BKK nekiállt behajtani a tartozásokat, és idén márciusban közel egymillió forintos tartozást hajtottak be valakitől – egyelőre ő a rekorder.
A szocialista pártnak hiteltartozása is van, de évek óta 300 millióval lóg volt beszállítóinak is. A párt a Jókai utcai székház eladásából remél pénzt.
Baltával vert agyon egy felső kaszthoz tartozó bolttulajdonos egy dalit kisebbséghez tartozó párt az észak-indiai Uttar Prades államban, mert nem fizették meg filléres tartozásukat – jelentette a helyi rendőrség pénteken.
Csaknem kilencvenhét százalékkal csökkent a Klik adóssága a február közepi állapothoz képest, az akkori 17 milliárd helyett jelenleg 620 millió forint a lejárt tartozásállomány.
Több mint ötvenmilliárd forintot tesz ki a kórházak adósságállománya az áprilisi adatok szerint, ez nagyjából annyi, mint a tavalyi hatvanmilliárdos konszolidáció, és jól látszik, hogy még mindig a beszállítók finanszírozzák az egészségügy egy részét – mondta az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) igazgatója egy budapesti háttérbeszélgetésen.
Januártól ismét elkezdett növekedni a 90 napnál nem régebben nem törlesztő lakáshiteles adósok száma. A Magyar Nemzeti Bank statisztikájának a romlását az a csalódottság okozhatja, amelyet a devizahitelesek éreznek az elszámoltatás és a forintosítás után. A törlesztőrészleteket továbbra is elviselhetetlennek tartják, ezért megint tömegesen fordulnak ügyvédekhez, akik új módszerekkel esnek neki a bankoknak. Ha ezek a módszerek elterjednek, akkor a kormánytagok mégsem dőlhetnek hátra a székükben, hogy megoldották a devizahiteles problémát.
Új-Zélandon történt a különös eset.
Legalább másfél milliárd forintos adósságot hagy maga után Simonka György fideszes képviselőhöz köthető agrárcég, a Magyar Termés Tész Kft., amely felszámolás elé néz.
Tarnazsadányban a szülők egy része már azon volt, hogy nem is engedi iskolába a gyerekét.
A közüzemek felé "csak" 3 milliárdnál némileg magasabb összeggel tartozik, a szervezet ismert tartozása viszont 17 milliárd forint körüli.
Rétvári Bence államtitkár írásban válaszolt az LMP-s Ikotity István kérdésére, aki a Klik részletes tartozásai felől érdeklődött.
Kalapács alá került Szeremley Huba borász-üzletember badacsonyi háza és két szőlője is – közölte a Blikk, amelynek a volt milliárdos azt mondta, részben a devizahitele miatt kell megválnia a birtoktól.
Bár a kormány azt állítja, hogy nincs rendszerszintű probléma, nagy a káosz a tankönyvfelelős pedagógusok díjazásával is. Vannak olyanok, akik még a tavalyi évben elvégzett munka után sem kapták meg a pénzüket.
Visszakapcsolta a szolgáltató a gázt hétfő délelőtt a gyöngyöstarjáni iskolában, és az azzal egy rendszeren lévő önkormányzati intézményekben, így a művelődési házban, a könyvtárban és a polgármesteri hivatalban – mondta a Heves megyei település polgármestere. Nagy Károly szerint mindenhol van fűtés, kedden újra lesz tanítás.
Vitába kerültek a két legnagyobb beszállítóval, 12 milliárd forintnál is több lehet a káruk.
Öt nappal kiköltöztetésük után kiemelték a gyerekeket abból a családból, amelynek kilakoltatását aktivisták próbálták megakadályozni a főváros nyolcadik kerületében – írja a Magyar Nemzet.
Mióta március elején lejárt a moratórium, ötszáz családot, magánszemélyt tettek utcára.
Nem szóltak neki, hogy emelkedett a tagdíj, ezért kevesebbet fizetett, és így 9500 euró tartozást halmozott fel pártjával szemben a német kancellár.
Az építőipari, mintegy 250 milliárd forintra becsült lánctartozások hozzávetőleg fele sose lesz kifizetve – állítja az egyik szakmai szövetség vezetője. A múlt évben rekordra futott a megszűnt cégek száma az ágazatban.
Az egri Markhot Ferenc Kórház számára nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a kórház fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Több mint 1300 dolgozó nem kapta meg a cafeteria-juttatását.