–80 000 tonna szén-dioxid évente: Kínában épült meg a világ legerősebb tengeri szélturbinája
A Dániában található, Siemens Gamesa által fejlesztett 21,5 MW-os tengeri szélerőmű mostantól már csak a világ második legerősebbje.
A Dániában található, Siemens Gamesa által fejlesztett 21,5 MW-os tengeri szélerőmű mostantól már csak a világ második legerősebbje.
HVG
Az egész EU-ba megérkezik az a frissítés, ami csak a francia piacot érintette pár éve. Hamarosan kevésbé sugározhat néhány iPhone.
HVG
Science-fictionökbe illő, első ránézésre művészi hadonászásnak tűnő, egyszerű kézmozdulatokkal lehet majd irányítani a drónokat, köszönhetően a Tokiói Egyetem kutatóinak.
HVG
Hiába keresi majd a SIM-tűt és a kártya helyét a hamarosan érkező iPhone-okban: több jel is arra utal, hogy az idei évtől már csak digitális SIM-kártyát fogadnak majd az Apple okostelefonjai. Van, ahol már évek óta így van.
HVG
Amerikai kutatók szerint módosítani kellene a teleszkópok felépítését, amelyek a jövőben nem kör alakúak, hanem négyszögletűek lennének.
HVG
Valószínűleg az iPhone-ja biztonsági funkciója mentette meg annak a tinédzsernek az életét, aki elaludt a volánnál, majd súlyos balesetet szenvedett.
HVG
Az Apple-ügyekben mindig pontos információkkal rendelkező Ming-Chi Kuo szerint az Apple már leszerződött az egyik partnerével, aki a Touch ID érzékelőjét fogja szállítani.
HVG
Akár 45 millió amerikai kaphat kártérítést abban a perben, ami a YouTube adatfelhasználása miatt indult.
HVG
Cáfolja a Google azokat az állításokat, melyek szerint gyakorlatilag minden Gmail-felhasználó adatai veszélyben lennének.
HVG
A tajvani MSI az eddigi leghosszabb olyan tesztet végezte el egy OLED monitoron, ami megpróbálja produkálni a beégés nevű jelenséget a panelen.
HVG
Legalább 1 millió dollárral segítette a phenjani rezsimet az a csalárd hálózat, amelyet most szankcionált az Egyesült Államok.
HVG
Teherán június közepe óta zavarja a GPS-t az országban. Míg ennek kezdetben katonai oka volt, az Izraellel folytatott konfliktus lezárása óta sem működik az országban az amerikai helymeghatározó technológia.
HVG
A science fiction rajongók fognak örülni a Coca-Cola és a Disney most bejelentett együttműködésének. Jönnek a limitált szériás Coca-Cola x Star Wars üdítők.
HVG
A jelek szerint nem az MI a legjobb módja annak, hogy még pörgősebbek legyenek a gyorséttermek: az amerikai Taco Bell inkább újragondolja a dolgot pár fiaskó után.
HVG
A mobilkommunikáció új korszakát hozhatja el a 6G, dél-koreai kutatók pedig most azt is felvázolták, mit is jelent majd ez a gyakorlatban.
HVG
Súlyos biztonsági hibák lapultak az Apple eszközeiben, valamint a WhatsAppban is – ezeket pedig össze is fogták a rosszindulatú felek, hogy kifinomult támadásokat indítsanak.
HVG
A Microsoft állítja: próbálta, de nem tudta reprodukálni azt a hibát, ami a felhasználók szerint egy Windows-frissítés után üt be, és egyszerűen elérhetetlenné teszi a gépekben lévő SSD-ket és merevlemezeket.
HVG
„Érzéki” beszélgetéseket folytattak a Meta chatbotjai fiatalokkal egy nemrég megjelent jelentés szerint – a cég most változásokat ígér.
HVG
A TikTok is igyekszik felzárkózni azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyek rugalmasabb kommunikációt tesznek lehetővé a felhasználók között.
HVG
Amerikai és kínai kutatók közös munkájának köszönhetően kezdheti el használni az ipar azt a műanyag-feldolgozási eljárást, amely nemcsak hatékony, de jóval egyszerűbb is, mint az eddigi megoldások.
HVG