Lázmérő kerülhet az Apple új órájába
Egy igen erős okosórával érkezik a következő Apple Watch generáció, és úgy tűnik, hogy majd egy kedvelt modellnek is búcsút inthetünk.
Egy igen erős okosórával érkezik a következő Apple Watch generáció, és úgy tűnik, hogy majd egy kedvelt modellnek is búcsút inthetünk.
Az Autolycos nevű kártevő prémium szolgáltatásokra fizet el, de felhasználó tudta nélkül. Több alkalmazásban is megtalálták a nyomát.
Bár már több eszközzel is használható ugyanaz a WhatsApp-fiók, ezek között nem lehet két telefon. Ez változhat meg a közeljövőben.
Azon az oldalon, ahol eddig sem volt egyszerű az álprofilok elleni harc.
Pénzügyi segítséget ígér, valójában pénzt lop az oldal, melynek üzemeltetői a HVG ismert logójával, a hvg.hu fejléce alatt közölnek hamis információkat. Aki bedől, azt százezrekkel, milliókkal megkárosíthatják.
A Twitterre feltöltött videó szerint a felvételen szereplő három majmot azonnal beszippantotta az okostelefon.
Sikerrel teljesítette szerdán első útját az Európai Űrügynökség (ESA) Vega-C rakétája, amellyel műholdakat fognak pályára állítani.
A szilícium-perovszkit napelemeknél sikerült minden eddiginél nagyobb hatékonyságot elérni, így a szakemberek a 30 százalékos álomhatárt is át tudták lépni.
A szolgáltatás magyar idő szerint 14 óra után kezdett el akadozni.
Szépen gyarapszik a világ népessége: hamarosan 8 milliárd ember lakja majd a bolygót.
A TikTok néhány héten belül két új funkciót is bevezet majd a tartalmak kezelésére.
A projekt során egy egyedi szuperszonikus szuborbitális (a hangsebességnél gyorsabban repülő, Föld körüli pályára nem kerülő) kutatórakéta készül.
Életszerű helyzet, hogy elered az eső, viszont muszáj üzenetet küldenünk valakinek a telefonunkon. Az Apple kitalálta, hogy feleljen meg ebben a szituációban még jobban az iPhone.
A CEOs for CS nevű kezdeményezés mögött a legnagyobb technológiai vállalatok jelenlegi és korábbi vezetői állnak. Nem túloznak: aki érti a dolgát, akár milliomossá is válhat.
A fejlesztők egy ideje már próbálgathatják az Apple új, bár még közel sem stabil mobil operációs rendszerét, mostantól viszont már szélesebb körben is elérhető az újdonság, ami persze még mindig nem a végleges változat.
A friss, még hivatalosan nem kiadott felvételeken a bolygó holdjai is láthatók.
Egy igazán hasznos funkcióval kísérletezik a Microsoft: lehetővé tenné, hogy a felhasználók közvetlenül az Edge böngészőből szerkesszék az interneten talált képeket.