Megvan a pontos dátum, ekkor indíthat embert a Hold felé a NASA
Hat nap leforgása alatt négy lehetőség is lesz arra, hogy útnak induljon a Hold felé az Orion űrhajó, a fedélzetén négy asztronautával.
Hat nap leforgása alatt négy lehetőség is lesz arra, hogy útnak induljon a Hold felé az Orion űrhajó, a fedélzetén négy asztronautával.
HVG
A vérben is kimutatható az Alzheimer-kórral összefüggő p-tau217 fehérje jelenléte, és ez akár évtizedekkel korábban jelezheti a betegség későbbi megjelenését.
HVG
Három év után ismét a Pécs-Pogány Repülőtéren állomásozik a Bell Geospace nemzetközi kutatócsapata. A környéken ebből egy különleges, klasszikus formájú repülőgép révén értesülhetnek. Az is kiderült, miért látni néha furcsa időpontokban repülni.
HVG
A verseny mindig jól jön, és a végén a felhasználók járhatnak jól. Az Asus vezérigazgatója szerint az Apple MacBook Neo ára az egész számítógépes piacra hatással lehet, igaz, nem azonnal.
HVG
Több magyar városban is felbukkannak néhány nap múlva a Google Utcakép autói, hogy frissebb képet mutathasson a Térkép a településekről.
HVG
A Meta saját mesterségesintelligencia-chipek fejlesztésébe kezdett, az elsőt pedig már el is kezdte használni. A következő két évben további három követheti.
HVG
Súlyos sebezhetőséget javít a régebbi szoftvert futtató iPhone-okon az Apple által kiadott vészfrissítés.
HVG
Már a tinédzserkor előtti fiatalok is használhatják a Meta üzenetküldő platformját, igaz, csak szülői felügyelettel.
HVG
Új funkciót vezet be a Google a Play áruházban, aminek köszönhetően a felhasználók egy bizonyos időkeret erejéig ingyen próbálhatják ki a fizetős játékokat.
HVG
Valószínűleg nem fognak sokan örülni a YouTube újításának, amely egy új, hosszú, nem átugorható reklámformátumot jelent az okostévés alkalmazásokban.
HVG
A francia Thales hadiipari vállalat bemutatta a SkyDefender nevű légvédelmi rendszer terveit, ami nemcsak megvédheti Európát a fenyegetésekkel szemben, de válasz is Donald Trump Aranykupola-tervére.
HVG
Durvul a memóriahiány, a mesterséges intelligencia étvágya szinte kielégíthetetlen. Ráadásul az árak most már annyira gyorsan változnak, hogy tervezni sem lehet velük, ami viszont kis- és középvállalkozások létét kérdőjelezi meg. A legrosszabb pedig, hogy még egyáltalán nem látni, mi lesz e folyamat vége.
HVG
A hazai szolgáltatók tavaly jelentős lépéseket tettek a vezetékes hívószámok hamisítása ellen, idén nyártól pedig már a mobilszámokra is kiterjed a védelem – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A mobilhívások jellege miatt ezt nem is olyan egyszerű megoldani.
HVG
A Counterpoint Research elemzése szerint az alsótól a felsőkategóriás mobilokig minden drágulni fog a memóriaválság miatt.
HVG
A Meta több platformján is élesednek új, a felhasználók biztonságát erősítő funkciók.
HVG
Az adatait, valamint a pénzét is ellophatja egy új androidos kártevő, melyet a Starlink műholdasinternet-szolgáltató álcája mögé bújtattak a rosszindulatú felek.
HVG
Minden csoda három napig tart – idézhetnénk a régi mondást a ChatGPT-t, illetve a mögötte álló OpenAI-t kísérő felháborodással kapcsolatban. Úgy tűnik, az AI-modell van annyira jó, hogy a felhasználók hamar elfelejtik a mérgüket.
HVG
Az amerikai felhasználók tetszését minden bizonnyal elnyerte a Google Chrome-ba épített mesterséges intelligencia, a vállalat ugyanis elkezdte a világ más részein is bevezetni az újdonságát.
HVG
79 hibát javíthat egy kattintással, aki megnyomja a frissítés gombot a Windowsban.
HVG
Már politikusok, újságírók és más közszereplők is élhetnek a YouTube új eszközével, ami segít a kamu videók észlelésében és törlésében.
HVG