Azért vittek be 29 nőt Iránban, mert nyilvános helyen levették a kendőjüket
Iránban 9 éves koruktól kötelesen fejkendőt viselni a nők, de többségük ellenzi ezt, és egyre többen tiltakoznak nyilvánosan a kendők miatt.
Iránban 9 éves koruktól kötelesen fejkendőt viselni a nők, de többségük ellenzi ezt, és egyre többen tiltakoznak nyilvánosan a kendők miatt.
MTI
A katalóniai Girona mostanában nem csak a focicsapat jó szereplésével hívja fel magára a figyelmet – a legutóbbi fordulóban pontot raboltak Madridban az Atleticótól. Hanem például azzal is, hogy a 100 ezres város utcaseprői kötelesek a zsebükben tartani egy kütyüt, amely jelzi, hogy éppen hol vannak.
hvg.hu
Felolvasós tiltakozással fejezték ki aggályaikat a civil szervezeteket is megbélyegző Stop Soros-javaslatcsomaggal kapcsolatban a békés demonstráció résztvevői pénteken. A csomag a civil szféra megfélemlítéséről, önkényes megkülönböztetésről szól a szervezők szerint. Videó.
hvg.hu
A Dél-afrikai Köztársaságban is sokan felháborodtak a H&M honlapjának egyik hirdetésén: egy fekete kisfiú „coolest monkey in the jungle” feliratú kapucnis pulóvert viselt az ott látható fotón. A képet már eltávolították, a cég bocsánatot kért, de a jelek szerint ez sokakat nem hatott meg.
hvg.hu
Hamarosan elkészül egy mintalevél is, amit vissza lehet küldeni az Oktatási Hivatalnak vagy az Emberi Erőforrások Minisztériumának.
hvg.hu
A volt szerzetes még december 23-án gyújtotta fel magát, és másnap belehalt a sérüléseibe. Halálhírét most hozták nyilvánosságra.
MTI
A londoni sakkvilágbajnokság logója sikerült félreérthetőre, a magyar nagymester szerint le kellene cserélni.
hvg.hu
Rénszarvasok koponyáiból készült függönyt húzott a norvég parlament épülete elé egy lapp művész, hogy a kormány rénszarvasállományt ritkító politikája ellen tiltakozzon.
MTI
Már Hendrey Tibor apja is lázadó típus volt, meg is gyűlt a baja az akkori hatalommal, és őt is a 70-es évek vége óta próbálta presszionálni az állam.
hvg.hu
99 férőhelyes magánjachtkikötőt terveznek építeni a siófok-szabadifürdői szabadstrand helyére, ami ráadásul Natura 2000-terület.
hvg.hu
Úgy tűnik, néha mégis "a bent lakók igazgatnak".
hvg.hu
Az sincs rendben, amiről szól az oldal és az sem, ahonnan a pénz van rá - mondják a tiltakozók.
hvg.hu
Október végén tüntetést szerveznek a kéményseprők az Országgyűlés mai döntése miatt, melynek értelmében megszűnik a családi házak kötelező kéményellenőrzése.
hvg.hu
Nagyszabású sztrájk és felvonulások bénítják meg Katalóniát kedden tiltakozásként az erőszakos rendőri beavatkozás ellen a múlt hét végi katalán függetlenségi népszavazáson.
MTI
MTI
hvg.hu
A helybeliek nem akarják, hogy menekültek üdüljenek náluk. Valaki az erről szóló vita után kiszúrta a panziós autójának kerekét.
hvg.hu
Papírrepülőt hajtogatnak majd a kérdőívekből a Kossuth téren két hét múlva.
hvg.hu
JK Rowlingnak nem tetszett, hogy a profi amerikai futball játékosokat szapulja az elnök.
hvg.hu
Néhány óra alatt csaknem félmillióan írták alá az Uber taxiscég londoni szolgáltatási engedélyének megvonása ellen tiltakozó petíciót.
MTI
MTI
hvg.hu
A fapados légitársaság pilótahiánnyal küzd. A BBC megszerzett egy belső feljegyzést, amely azzal számol, hogy ez a helyzet az év végéig fennmarad. Emiatt napi 40-50 járatot törölnek.
hvg.hu
A Népszava úgy tudja, hogy a fővárosban négy szakrendelőben csak sürgősségi eseteket látnak el, és öt vidéki, ebből három dunántúli megyében lehet majd a legtöbb tiltakozó fogorvos.
hvg.hu