Rudolf Péter kiskirályt játszik Török Ferenc gyönyörű új filmjében – előzetes
Az 1945 című film világpremierje Miamiban lesz, a fekete-fehér alkotás a világháború utáni újrakezdésről szól, rengeteg ismert arc feltűnik benne.
Az 1945 című film világpremierje Miamiban lesz, a fekete-fehér alkotás a világháború utáni újrakezdésről szól, rengeteg ismert arc feltűnik benne.
hvg.hu
A Fővárosi Törvényszék első fokon megsemmisítette csütörtökön a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) május 12-i és június 10-i közgyűlésén hozott valamennyi határozatot. Ezek között van egyebek mellett a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtásáról valamint a testület 2015-ös költségvetésről szóló határozat.
hvg.hu
Hét új mozifilm gyártását támogatja a Filmalap.Többek között egy 1945-ben játszódó dráma, és egy az 1800-as évekbe visszautazó road movie is támogatásban részesült.
hvg.hu
A Kúria felülvizsgálati eljárásban megerősítette a korábban első- és másodfokon hozott ítéleteket Török Ferenc Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ellen indított perében – írta csütörtöki számában a Népszabadság az öttusázó olimpiai bajnok ügyvéd tájékoztatására hivatkozva.
MTI
Szerelem, káosz, magány, zenék, arcok, Budapest: egy könnyedebb, klipes hangulatú filmmel jelentkezett Török Ferenc, aki saját premierjén elég fura helyzetbe került. Miközben családtagjai és barátai gratulációit fogadta, azon gondolkodott mi lesz Pálfi György Toldi-filmjével. A premier másnapján beszélgettünk a korábban nyíltan rendszerkritikus alkotóval, aki szerint nagyon feszült a helyzet most az itthoni filmes világban, ami még tovább élesedhet, és még sokat árthat a szakmának.
Bicsérdi Ádám
Kint jártunk az első alkalommal megrendezett Magyar Filmhéten, ahol Török Ferenc új filmjének bemutatójára a filmszakma apraja-nagyja összegyűlt. A hangulat ekkor még felszabadultabb volt - a Toldi-flm elkaszálása miatt várhatóan hosszú ideig utoljára.
hvg.hu
Október 16-án mutatják be Török Ferenc új filmjét, a Senki szigetét, amelynek egy szökött menyasszony, egy vad taxisofőr és egy kosaras fiú a főszereplője.
MTI
Egy szökött menyasszony, egy taxisofőr lány, és egy kosaras fiú találkozásáról szól Török Ferenc most készülő Senki szigete című filmje, amelyben semmi nem történik véletlenül, és majdnem minden szál összegabalyodik. A forgatáson jártunk, ahol Stohl csillogó kék öltönyben gonoszkodott kínai, rasztás barátja társaságában.
Hercsel Adél
Augusztus 27-től másfél hónapig forog Török Ferenc új filmje Senki szigete címmel a Magyar Nemzeti Filmalap 236 millió forintos gyártási támogatásával.
MTI
Augusztustól forgathat Török Ferenc és az elsőfilmes Herczeg Attila, miután a Magyar Nemzeti Filmalap döntött filmterveik gyártási támogatásáról.
MTI
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az írásos határozat kézhezvétele után dönt arról, hogy fellebbez-e a Fővárosi Törvényszék döntése ellen, amely szerint jogszerűtlen volt a MOB tavaly február 26-án tartott közgyűlése.
MTI
Mi a közös Jancsó Miklósban, a magyar filmszakma doyenjében és a Moszkva térrel befutott Török Ferencben? Azon kívül persze, hogy szenvedélyük a mozgókép, mindketten hozzátettek egy ötperces etűdöt a Magyarország 2011 című szkeccsfilmhez. Páros interjú.
László Éva Lilla
Mihez kezd a középkorú nő, ha férje felrúgja több évtizedes házasságukat egy semmiből felbukkanó, hamvas lány miatt? Egy év parkolópálya után február 16-án kerül a hazai mozikba Török Ferenc legújabb filmje, az Isztambul.
L. L.
Régen várt filmek érkeznek a moziba február 16-án. Kiderül, hogyan boldogul az utódaival magára maradt apa, alias George Clooney, bepillanthatunk az amerikai szexbomba, Marilyn Monroe magánéletébe, izgulhatunk két menekülő CIA-ügynök életéért, és mélázhatunk azon, vajon jól tette-e a „leselejtezett” feleség, hogy a menekülőutat választotta a rideg valóság helyett - Török Ferenc új filmjében. Ajánlók a hétre.
hvg.hu
Nagy port kavart a szakmában a Magyar Nemzeti Filmalap támogatási szabályzatába besuvasztott tétel, mely szerint az Andy Vajna vezette filmalapé a végső vágás jóváhagyásának joga. Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Fiatal filmeseket kérdeztünk.
László Éva Lilla
Öt magyar díj a szarajevói filmfesztiválon, cannes-i elismerés Kocsis Ágnes Pál Adriennjének, és még lehetne sorolni a hazai alkotók külföldi sikereit. A nemzetközi fesztiválok szinte már kötelező jelleggel válogatnak be magyar filmeket a versenymezőnybe, itthon mégis súlyos finanszírozási nehézségekkel küzdenek a filmkészítők. A koprodukciók nem kapnak támogatást, pedig sokak szerint ez a jövő.
unknown
Török Ferenc Koccanás című filmjének ítélte a fődíjat a nemzetközi zsűri a közép- és kelet-európai filmeket felvonultató roueni mustrán.
hvg.hu
A napokban kezdte harmadik tévéfilmje, az Apacsok forgatását Török Ferenc. A forgatókönyv Bereményi Géza és Kovács Krisztina azonos című drámájából készült, a filmben Csányi Sándor, Szervét Tibor, Csomós Mari és Bálint András is játszik.
hvg.hu
A kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, később tanítványait szintén két olimpiai győzelemre vezető szövetségi kapitány, majd SZDSZ-es országgyűlési képviselő a kisgazdásodás jeleit látja egykori pártja körül. Borítékolja, hogy a magyar futballválogatott – tehát lényegében a mostani U20-as, U21-es csapat – nem jut ki a londoni olimpiára, a 2020-as budapesti olimpiát pedig „nevetséges törekvésnek” tartja.
hvg.hu
Négy hete kezdtük el, és ma befejező részéhez érkeztünk: íme a HVG 30. születésnapjára készült animációs film ötödik része!