A svédek még izgulhatnak kicsit - Németh Zsolt szavai alapján a magyar parlament majd ősszel foglalkozik a ratifikációval
A törökök is csak ősszel fognak szavazni a svédek csatlakozásáról, a Momentum azonban már összehívott egy rendkívüli ülést.
A törökök is csak ősszel fognak szavazni a svédek csatlakozásáról, a Momentum azonban már összehívott egy rendkívüli ülést.
hvg.hu
Hirtelen úgy néz ki, hogy Törökország jobban érti a világot, írja a brit lap elemzője.
hvg360
Ukrajna tagsága sosem volt realitás, cserébe komoly garanciákat kapott arra, hogy nem marad egyedül Oroszország ellen. A vilniusi találkozó legnagyobb győztese mégsem Kijev, hanem a NATO maga – közéleti podcastunkban Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetőjével értékeltük a NATO-csúcsot.
hvg.hu
A török elnök a vilniusi NATO-csúcs végén úgy fogalmazott, hogy azt szeretnék, ha minél hamarabb lezárulna ez a folyamat.
MTI
Erdoğan török elnök némiképp váratlanul bejelentette, hogy Törökország immár beengedné a svédeket a katonai szövetségbe, ráadásul a hírek szerint nem is akar késlekedni a hivatalos döntéssel a török parlament. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány is gyorsan kell hogy lépjen, ha tartani akarja az ígéretét, hogy nem mi leszünk az utolsók a ratifikálással. Ráadásul úgy tűnik, nincs is azonnal elővehető, kész tervünk a továbbiakra. A svéd, a török és az amerikai motivációkat elég jól látni a történetben, de hogy Magyarország számára a késleltetésnek mi értelme volt azon túl, hogy Erdoğannak tett egy szívességet Orbán Viktor, az egyelőre nagy kérdés.
Szijjártó Péter azután szólalt meg, hogy a katonai szövetség vezetője hétfőn közölte, Törökország is támogatja a svéd csatlakozást.
hvg.hu
A magyarok és a törökök már több mint egy éve blokkolják Svédország NATO-csatlakozását.
hvg.hu
Azt elismeri, hogy a svédek tettek lépéseket, de azokat szerinte semmissé teszi, hogy kurdbarát tüntetések vannak az országban.
hvg.hu
Volodimir Zelenszkij Isztambulban tartott közös sajtótájékoztatót a török elnökkel.
MTI
Biden elnök lépése egy Magyarországnak is szóló demonstratív akció volt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ezt Gulyás Gergely tavasszal még határozottan tagadta.
hvg.hu
Profi pénzügyi szakember Mehmet Simsek, akit Tayyip Erdogan török elnök azzal bízott meg, hogy az általa eddig elutasított ortodox lépésekkel állítsa helyre a gazdaság egyensúlyát. A kurd Simsek 2009-ben már segített, de aztán összekülönbözött a kormánypárt iszlamista szárnyával, és mennie kellett.
Ugur Ikizlet török amatőr csillagász a Márvány-tenger partján követte figyelemmel a június 16-i vihart, amiről több fényképet is készített.
hvg.hu
Az orosz parlament is sebtiben elítélte a cselekményt.
hvg.hu
Erdogan szerint a svéd parlament által a NATO-csatlakozás érdekében meghozott törvénymódosítások értelmetlenek mindaddig, amíg a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és a szíriai kurd szervezetek (PYD/YPG) támogatói szabadon szerveznek tüntetéseket az országban.
MTI
Erdogannak meggyőződése volt, hogy a kamatemelés növeli az inflációt, most mégis meglépték. Törökországban jelenleg mintegy 40 százalékos az infláció, de volt 85,5 is.
MTI
A török líra árfolyama Erdogan megválasztása után tovább gyengélkedik annak ellenére, hogy az államfő megbecsült szakembereket állított a pénzügyminiszter és a jegybank elnöki posztjára.
Lengyel Miklós
A svédek csatlakozása attól függ, mikor okézza le Erdogan.
hvg.hu
A lap szemleírója, Andreas Kluth szerint az, hogy Erdogan blokkolja Svédország NATO-csatlakozását, eggyel jobban érthető, mint Orbán akadékoskodása, ám hozzáteszi, a svédek már így is az elvárhatónál több engedményt tettek Törökországnak.
hvg360
A férfit korábban ugyan elítélték Törökországban, de letöltötte a büntetését, majd Svédországba ment. Tavaly nyáron újra őrizetbe vették, viszont állítja: nyílt kurdbarátsága miatt adják ki.
unknown