#Törökország


G20: Vége lehet a multik adóelkerülésének

A multiknak a jövőben ott kell adózniuk, ahol a valós tevékenységet folytatták, így véget érhet a vállalatoknak a törvénytelenség határát súroló adóoptimalizálása egy közös akcióterv eredményeképp.


Orbán: az egykor büszke Európa koldusszerepre kényszerül

Magyarországnak el kell utasítania, hogy Törökországból egymillió migránst hozzanak be Európába - mondta a kormányfő a valettai EU-csúcsot értékelve a köztévében. Orbán szerint Európa "biztonságot koldul", ahelyett, hogy saját erőből védené meg határait.


Gyerekúszógumi a parton – ott jártunk, ahol a menekültek kockára teszik az életüket

Nem szűnik a közel-keleti és afrikai menekültek áradata. A Törökország nyugati partja és a látótávolságban lévő görög szigetek közötti, néhány kilométeres tengeri átjárók egyikén, Bodrum és Kósz között a hideggel és a szelesebb időjárással dacolva kisgyermekes családok és idősebb emberek is vállalják a kockázatos utat. Munkatársunk a menekültválság gócpontján járt.



Soros György: Szöges ellentétben Orbán Viktor nézeteivel

A milliárdos üzletember a hétvégén Isztambulban járt, ahol arról beszélt: ellenzi a kötelező menekültkvótákat. Szerinte egyelőre a frontországokban kellene várakoztatni a migránsokat úgy, hogy közben komoly ellátásban, oktatásban is részesítik őket, hogy "felkészülhessenek a jövőre, amikor Európa végre befogadja őket". Soros szóba hozta Orbán Viktort és azt is, hogy mi szerinte a menekültválságnak az a vakfoltja, amelyet még az európai döntéshozók sem látnak tisztán.




„Európának sajnos autoriter Törökország kell”

Törökország ma nagyon is megosztott, az Erdogan elnökhöz halálig hűségesek és az őt pokolba kívánók között - mondta a HVG-nek adott interjúban Kerim Balci a vasárnapi választásokat megelőzően. A török akadémikus-újságíró szerint Európának a menekültügy kezeléséhez egy autoriter török vezetésre van szüksége, ha viszont rábólintanak Erdogan politikájára, semmi sem menti meg Európát az Iszlám Államtól.







Törökország egy rövid ideig még megtűrné Aszadot

Törökország hajlandó lenni elfogadni, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalma szimbolikusan megmaradjon egy fél éves átmeneti időszakra – ezt két török kormányzati tisztségviselő mondta kedden a Reuters brit hírügynökségnek. Egyik szerint "folyamatban van az Aszad kiiktatását célzó terv kidolgozása", és ennek részeként maradhatna még egy ideig Szíria elnöke.


"Megmondtam Merkelnek: Törökország nem koncentrációs tábor"

A török kormányfő arról beszélt: nem fogadják el az EU ajánlatát, hogy pénzért fogadják be a visszatoloncolt menekülteket, és ezt megmondta a német kancellárnak is. A 3 milliárd euró egyébként is kevés – tette hozzá. Azonnal meg lehetne nyitni hat újabb fejezetet az ország európai uniós csatlakozási tárgyalásain – mondta még Davutoglu.


Török kormányfő: orosz gyártmányú volt a pénteken lelőtt drón

Orosz gyártmányú volt, de Oroszország állítása szerint nem az orosz erők használták az a drónt, amelyet múlt héten lőtt le a török légierő, miután az Szíria irányából megsértette az ország légterét – ezt mondta hétfőn Ahmet Davutoglu török miniszterelnök. Davutoglu az AHaber televízió élő adásában hozzátette: lehet, hogy a drónt Bassár el-Aszad szíriai elnök erői, a Népvédelmi Egységek nevű szíriai kurd milícia vagy más fegyveres csoportok használták.


Menekültek: Forradalmi magyar ötlet a láthatáron

Újabb kezdeményezéssel áll elő a magyar menekültsegítő társadalom oszlopos tagja, a Migration Aid szóvivője, Zsohár Zsuzsanna. A cél immáron túlmutat az országhatáron, és még igazodik is az EU által szorgalmazott irányhoz: Törökországban tartani a menekülteket úgy, hogy ne fulladjanak a menekülttáborban tétlenségbe és apátiába? A terv ambiciózus, de ettől igazán vonzó az aktivista számára.


Török fenyegetés a légterét megsértő gépeknek

Törökország le fogja lőni a légterét megsértő harci repülőgépeket - közölte Ahmet Davutoglu miniszterelnök szombaton, egy nappal azután, hogy a NATO-tagország lelőtt egy ismeretlen eredetű drónt a szíriai határ mentén.


Egy drónt szedhettek le a törökök a szíriai határnál

Egy eddig azonosítatlan repülő szerkezetet lőtt le a török légierő Törökország szíriai határánál – jelentették a hírügynökségek magyar idő szerint péntek kora délután török forrásokra hivatkozva. Egyes források szerint egy vadászrepülőt, más értesülések szerint egy drónt szedtek le. Az oroszok azt közölték, hogy egy sem hiányzik a Szíriában állomásozó vadászgépeik illetve drónjaik közül.