A hétfői rendkívüli értekezletre összetrombitált nagyköveteknek Orbán Viktor megtartotta eligazító beszédét, amely hivatalosan a megváltozó világrend, a felgyorsult változások okán foganatosított új, a szokásos évi egy mellé még egy diplomáciai eligazítás formáját öltötte. A miniszterelnök egyfajta csapatépítő beszédet tartott: egy alapvetően pragmatikus magyar külpolitikai világot vázolt fel, amely azonban nem a végletekig érdekvezérelt. Egy nemzeti diplomáciai kart szeretne, amely azonban nem provinciális és asztalra csapkodós. Nem élezi ki az ellentéteket, hanem a kapcsolódási pontokra figyel. Ahol nem látnak minket szívesen, oda nem próbálunk betörni, még ha jogunkban is állna valamiféle nemzetközi dokumentum alapján.

Orbán ezzel eléggé szembement például azzal a diplomáciai eljárással, amit Oláh Lajos ottawai ügyvivő adott elő, amikor a napokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szót követelt magának egy egyetemi beszélgetésen, majd lehordta annak résztvevőit, hogy méltánytalanul nem hívták meg a diskurzusra a magyar állam képviselőit, így nincs, aki megvédi az országot. Amikor viszont megadták neki a szót, nem élt a lehetőséggel. A Külgazdasági és Külügyminisztérium az eset kapcsán kifejezetten asztalcsapkodós és méltatlankodó levelet írt a hvg.hu-nak (lásd keretes írásunk). Ez a fajta asztalra csapkodós diplomácia lett félretolva az orbáni beszédben. Ami a Szijjártó-féle káderpolitika burkolt bírálataként is olvasható: a Dunakeszi Kinizsi futsalosai és a többi „reménykeltő fiatal” nem elég dörzsölt és szofisztikált, hogy az új időknek megfelelő diplomáciai stílust megjelenítse és működtesse.

Hol van már a szabadságharcos retorika!

Orbán tulajdonképpen arról beszélt számos formában és szemszögből megvilágítva, hogy okosan kell a magyar külpolitikát vinni. Kerülni kell a konfliktusokat – milyen élesen áll szemben ez a konfliktuskerülő felfogás az EU-s kontrolt lazítani kívánó szabadságharc retorikájával! Arról már nem is beszélve, hogy a szimbolikus politizálás feladását jelentette Orbán autonómiakérdésre adott válasza – ne beszéljünk autonómiáról, mert az kiveri a biztosítékot, hanem decentralizációról, önkormányzatiságról beszéljünk. Sőt, akár a szomszédoknál megjelenő történelemhamisítás sem érdekes, mert a gazdasági kapcsolatok elintézik a dolgokat, megoldják a feszültségeket. Ne kergessünk romantikus álmokat, legyünk pragmatikusan patrióták. A gazdasági kapcsolatok jelentőségét Orbán olyan magasra értékelte, mint már rég nem.

Fülöp Máté

Ez a nem olyan tipikus beszéd beleillett viszont a sikerpropaganda megnyilvánulásai közé. Itt nem minden részlet állt össze, például az összeomló világrend miatt keletre-délre kell nyitni, a hanyatló, betegeskedő EU-nál pedig jobban teljesítünk, ugyanakkor ma is az exportunk 75 százaléka megy az EU-ba, vagyis úgy tűnik, az összeomló, betegeskedő világ húzza a sikeres magyar gazdaságot. A Nyugat részese vagyunk, és ez feladatokat jelent, utalt Orbán az Iszlám Állam elleni harcra, de arról nem beszélt, hogy NATO-vállalásunkat már évek óta nem tudjuk tartani (2009 óta folyamatos a csökkenés, ma már csak a GDP 0,7 százalékát költjük védelmi kiadásokra). Kiemelte, hogy a regionális identitás, a kelet-európai sorsközösség, történelem összekovácsolja az itteni országokat, de arról hallgatott, hogy illik ebbe a képbe az egész Európa által árulásnak tartott oroszbarátság, és az energetikai unió koncepciójának hirtelen elvetése. Érthetetlen, hogy miért tekinti hirtelen Magyarország harmadik legfontosabb partnerének Törökországot – utóbbi az exportpiacaink sorában a 28., míg a török kivitel szempontjából a magyar piac a 45. helyen állt 2012-ben. 2009 után valóban felívelt a magyar agrárexport Törökországba: a hétszeresére nőtt 2010-re, majd újabb duplázást hozott 2011-re, de utána visszaesés kezdődött, 2013-ban pedig a 2012-es szint felét sem érte el. A magyar agrárexport 86 százaléka 2014-ben az EU-ba irányult. Törökországot leginkább azért ambicionálhatjuk, mert az orosz gáz onnan érkezne felénk, ezért gesztusokat teszünk nekik – mondjuk ezt az új, konfliktuskerülő diplomácia jegyében jobb nem kimondani.

Orbán olaszos példája sem úgy volt

Ukrajna kapcsán sem volt meggyőző Orbán: arról beszélt, az új világrend jele, hogy Magyarország közvetlen szomszédjában háború folyhat. Erre mondjuk már volt példa a rendszerváltás után a délszláv háború idején, vagy 1999-ben a koszovói válságkor – de akkor mi a magyar érdekeknek leginkább megfelelő viselkedés? Európa megpróbálja elszigetelni Putyint – erre mondja Orbán, most nincs itt az értelmiségi dörzsöltség ideje. és hogy balekok voltunk az orosz embargó kezelésénél, mivel más országok pl. Olaszország kikerülte – egymilliárd dolláros befektetési alapot hozott tető alá az oroszokkal. Mondjuk Orbán példája rossz, mert előbbiről a 2013. november 25-i Reuters-hír számol be, míg az orosz szankciók a Krím-félsziget annektálásával, 2014. március 18-ával datálódnak. "Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek", utalt Orbán arra, hogy az olasz út számunkra nem járható - de úgy tűnik, Olaszországnak sem.  

Legyünk tehát dörzsöltek, ugyanakkor „hosszabb távon csak az autonóm, független, szuverén nézőpont kifizetődő” – a labancos „okos alárendelődés” helyett. Legyünk tehát dörzsöltek, kerüljük a konfliktusokat, de maradjunk autonómak, függetlenek és szuverének.

Nem lesz egyszerű.