Csúnyán elkapta a trolit ez az autós
Este 8 körül történt a baleset a Király utca-Vörösmarty utca kereszteződésében.
Este 8 körül történt a baleset a Király utca-Vörösmarty utca kereszteződésében.
Mintegy 3-5 százalékos járatritkítást vezethet be a budapesti vonalakon a BKK – értesült belső forrásokból az Index, amely szerint a spórolás mintegy 100 millió forintot jelenthet. Ritkulhat a 47-49-es és az 56A villamos, a fonódó villamos, a 109-es, a 33-as, a 110-es, 112-es, az 5-ös, a 7-es, 8E busz és több trolijárat is.
Négy busz és négy trolivonalon vezetnek be szombattól hétvégenként elsőajtós felszállást Budapesten. Ahogy az utasok más járatokon megszokhatták, a sofőr ellenőrzi majd a felszállók jegyeit, bérleteit – közölte a BKK csütörtökön.
Hullanak a luxusautók a Dohány utcában. A Síp utcai kereszteződésnél rendszeresen a tilosban parkolnak, most olvasónk egy fehér példány elszállítását fotózta le, az eset csütörtökön történt.
A 19-es trolira szeretett volna felszállni egy édesanya Szegeden, aki babahordozóban vitte gyermekét, ám a sofőr ezt nem engedte. Hiába nem tiltja semmi sem, hogy a kisgyerekes szülők babahordozóban vigyék magukkal gyermekeiket, nem a mostani tiltás az első eset.
Nem mindegy, hova állnak az utasok az új pesti trolikon. Ha az ajtók elé felfestett sárga csíkon ácsorognak ugyanis, a sofőrnek elvileg nem szabad zárnia az ajtókat – írja az Index. Ezt azonban nem mindenki tudja még.
Utasok próbáltak mozgásba lendíteni egy elakadt trolibuszt hétfő délután Újlipótvárosban. A 76-os állítólag a hó miatt akadt el, bár a fotó tanúsága szerint akkor még nem is volt olyan számottevő a csapadék.
Keserűen csalódhattak, akik ma a budapesti Mikulástrolival akartak menni egy kört.
Befejezték az új Solaris-Skoda trolibuszok próbaüzemét. Hétfő délutántól hét ilyen jármű szállíthatja az utasokat három budapesti vonalon, a 72-esen, a 76-oson és a 79-esen.
Első látásra a kínai kontármegoldásokat idézheti az a szegedi társasház, amelyet a Felső Tisza-parton építenek. Nem vették ki ugyanis az ott lévő lámpaoszlopot, hanem szó szerint beleépítették a házba, méghozzá szándékosan. Otthagyni azonban nem fogják – derül ki a Délmagyarország cikkéből.
Harag helyett inkább arra szeretné kérni a Szegedi Közlekedési Társaságot, hogy törekedjenek emberközpontúságra – így nyilatkozott a Délmagyarországnak az a 89 éves asszony, akinek nemrég odacsukta egyik kezét a troliajtó Szegeden. Erzsikének nem lett komoly baja, és a sofőrnek is azt mondta, hogy aludjon nyugodtan, amikor este felhívta, és elnézést kért tőle.
Vasárnap hajnalban 4 óra 30-tól várhatóan 11 óráig végzik a Kerepesi úti közúti híd a "százlábú híd" próbaterhelését, ezalatt a Kerepesi utat teljesen lezárják a Dózsa György út és az Aréna Pláza között – közölte a BKK csütörtökön.
Megtették első próbaútjukat az első új piros trolik Budapesten. Csuklós és szóló járművekkel is kihajtottak az utcákra, egyebek mellett a 74-es és a 75-ös vonalon, de az Örs vezér terén ugyancsak megjelentek a légkondicionált trolik. Idén év végéig összesen 36 alacsonypadlós, kamerával felszerelt jármű érkezik Budapestre.
Alig van klimatizált villamos és troli Szegeden. A járműpark nagy része elöregedett járművekből áll, és ezekbe nagyon sokba kerülne klímaberendezést szereltetni. A Szegedi Közlekedési Kft. igyekszik nyáron a klímás járműveket forgalomba állítani, vagy jobb híján olyanokat, amelyeken van elhúzható ablak – írja a Délmagyarország.
A BKV-vezérkar szeme láttára törte össze egy dolgozó a társaság még át sem vett új trolibuszát, egy Solarist – írta a Blikk.
Újabb trolibuszok érkeztek Budapestre, és ezekkel együtt már hét jármű sorakozik az új flottából a BKV Zách utcai telephelyén. Idén 20 szóló és 16 csuklós Solaris-Skoda troli érkezik a fővárosba. A járműveket tesztelés után állítják forgalomba, akárcsak az új villamosokat.
Nem jár az egész vonalon a 79-es troli Budapesten a hőség miatt.
Idén 20 darab vadonatúj szóló Solaris-Škoda trolibusz érkezik Budapestre, amelyek a belvárosi és zuglói vonalakon, a régebbi trolibuszokkal vegyesen állnak majd forgalomba – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az ígéretek szerint júliusban már nem kell külön megfordítgatni minden egyes trolit a Földművelésügyi Minisztérium épülete mögött, megépítik ugyanis a 70-es és 78-as járatok zökkenőmentes közlekedéséhez szükséges alépítményt. Július elsejétől Lipótváros meghatározott részére nem engedik be a buszokat, de lesznek kivételek. A fejlesztésekről Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester és Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója csütörtökön állapodott meg.
Egy szóló busz az új budapesti troliflotta első darabja, hétfőn érkezett meg, tréleren. Idén összesen húsz darab szóló és tizenhat csuklós trolit hoznak Budapestre. A tervek szerint a belvárosi és zuglói vonalakon, a régebbi trolibuszokkal vegyesen állítják majd forgalomba az új járműveket, amelyek nem piros-fehérek, hanem egyszínű, pirosak. Valamennyi jármű légkondicionált, a szólókra 64, a csuklósokra 104 utas fér fel. Akkumulátoros rendszerüknek köszönhetően 4 kilométert is képesek felsővezeték nélkül megtenni, ezért egy esetleges áramkimaradás vagy akár a járat elterelése sem okozhat gondot - írják a BKK Facebook-oldalán.