Csak a szokásos reggel: elromlott az orosz metró, beparkolták a 74-es trolit
Indult a reggel Budapesten, természetes, hogy kiállt egy felújított metró a forgalomból. Ahogy a 74-es troli sem járt, szabálytalan parkolás miatt.
Indult a reggel Budapesten, természetes, hogy kiállt egy felújított metró a forgalomból. Ahogy a 74-es troli sem járt, szabálytalan parkolás miatt.
Még márciusban volt abból botrány, hogy rácsukta a troli az ajtót egy babakocsis anyukára a Hősök terén. Most zárult le az ügy bírósági szakasza, kiderült, a nő valótlanságokat állított, ezért félmillió forintot kell fizetnie.
Néhány jó erőben lévő utasnak köszönhetően tudta folytatni az útját a belváros felé egy troli, amely valamiért nem tudott önállóan kihajtani a Podmaniczky utcából a Nagykörútra.
A szegedi villamosokon, trolikon és buszokon kék dobozok jelennek meg, ezekhez kell a bankkártyát érinti. Aki így vesz majd jegyet a tesztidőszak után, jobban jár, mintha a sofőrnél váltaná meg, ott 80 forinttal drágább lesz ugyanis.
A két gyalogos egyike életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A szegedi troliflottát két alacsonypadlós, klimatizált járművel bővítették, amelyek anno Pilzenben közlekedtek, buszként.
A Petőfi Csarnok bontásánál négy próbálkozás után sikerült trélerre tenni egy munkagépet, amit el akartak szállítani, de végül feladták az egészet, mert a tréler nem tudott elindulni a súlyos rakománnyal – derül ki a ligetvédők videójából.
Nem tudni, ki a felelős a balesetért, de az biztos, hogy jobb lett volna inkább később vagy hamarabb kinyitni azt a kocsiajtót.
Baleset miatt Budapesten a 73-as troli teljes vonalán pótlóbusz közlekedik, írja a BKK.
A nagy méretű divatterepjárókkal sokak számára nehéz rendesen leparkolni, még akkor is, ha ma már több apró kamera képe segíti a folyamatot.
Utasok és önkormányzati rendészek tolták be a 74-es trolit az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út sarkán – derül ki a YouTube-ra csütörtökön felkerült videóból.
Nem sokat gondolkodtak az utasok, gyorsan megoldották, hogy a troli tovább tudjon menni.
A 22 éves Majoros Vivien 5 hónapos fiával akart leszállni a 75-ös trolibuszról a Hősök terén, de a sofőr nem hagyta.
Megadta magát az erős szélben a régi Közlekedési Múzeum helye köré épített kerítés kedden a Hermina úton, emiatt borult két trolivonal menetrendje.
Nincs még határideje a projektnek, de a város megszavazta a fejlesztést.
Füstölni kezdett az egyik trolibusz teteje csütörtök hajnalban Szegeden, a tűzoltók oltották el.
A tűzoltók dolgoznak a Budakeszi út kivezető szakaszán, ahol egy villanyoszlop dőlt az úttestre péntek hajnalban a heves szélben, a 75-ös és a 77-es troli áramellátási hiba miatt nem jár. A vasúton a Rákospalota-Újpest-Veresegyház-Vácrátót vonalszakaszra állítottak be pótlóbuszokat. Érden fa dőlt egy villamos vezetékre, de további bejelentések is érkeztek a szél okozta károk miatt.
Elképzelések bőven vannak már a Városliget közlekedésével kapcsolatban, kérdés, mi valósul meg ezekből. Az autómentesítést tartják a legfontosabbnak. A trolik nagy részét is a ligeten kívülre tennék, csak a Dvorák sétányon járnának akkumulátoros járművek, a mostaninál szűkebb úton – hangzott el a Liget Park Fórumon.
Állandó „szuvenír”a szegedi trolikban, villamosokban a veszélyhelyzeteknél használható ablaktörő kalapács. A városban alig van olyan jármű, amelynek utasteréből ne lopták volna el az eszközt. Az elmúlt években ezernél is több ilyen kalapácsot nyúltak le, a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) legutóbb nyáron pótolta a hiányzó darabokat – írja a Délmagyarország.
Pótlóbuszok jártak egy ideig hétfő reggel a 74A és egy szakaszon a 74-es troli helyett, mert a Róna parknál nem tudtak kikanyarodni a járművek egy szabálytalanul parkoló autó miatt.