Visszatért a Földre a kínai holdszonda, mely először hozott kőzetmintákat a Hold túlsó oldaláról – videó
Május elején indult a Holdnak, és most történelmi rakománnyal a fedélzetén landolt a Földön a kínai szonda.
Május elején indult a Holdnak, és most történelmi rakománnyal a fedélzetén landolt a Földön a kínai szonda.
HVG
HVG
MTI
Egyre inkább érezteti hatását a klímaváltozás az erdőtüzek terén is. Egy új tanulmány szerint van olyan térség, ahol 11-szeresére emelkedett a pusztító erejű erdőtüzek száma két évtized alatt.
MTI
Június 27-én és június 29-én is elhalad egy-egy aszteroida a Föld mellett. Előbbi a nagyobb, de jóval nagyobb távolságra kerüli majd el a bolygónkat, mint a két nappal később érkező társa.
HVG
Eddig nem ismert, a gerincvelő-sérülések után sejtszinten keletkező összetett molekuláris folyamatokat sikerült feltérképezniük a kutatóknak, reményt adva akár sikeres génterápiák kifejlesztésére.
HVG
Kanadai kutatók arra voltak kíváncsiak, van-e összefüggés a nemi vonások önértékelése és a szexuális partnerek száma között.
HVG
Osztrák kutatók szerint jobb lehet azoknak a betegeknek az életminősége, akiknek a szívét a koszorúér-műtét után hanghullámokkal is kezelik.
HVG
Amerikai kutatók a kagylók héjában található gyöngyház anyagot utánozva fejlesztettek ki egy olyan megoldást, ami erősebb betont eredményezett.
HVG
Svéd kutatók arra voltak kíváncsiak, milyen hatással lehet az egészségre az, hogy a tetoválás tintája a nyirokcsomóban gyűlik össze.
HVG
A NASA kutatói a Kígyó-köd vizsgálatának köszönhetően most először láthatták meg, valóban helyes a csillagszületésről alkotott elméletük.
HVG
A beteg vagy sérült csimpánzok olyan növényeket fogyasztanak, amiket egészséges társaik nem – derült ki egy Ugandában végzett vizsgálatból. Az elemzések kimutatták: ezeknek fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatásuk is van.
hvg.hu
Brit és amerikai kutatók szerint az űr sugárzása komoly károsodást okozhat a hat hónapig tartó úton.
hvg.hu
Egészséges önkénteseknél is jobban csökkent a véroxigénszint, valamint emelkedett a pulzusszám alvás közben, ha egy hosszú repülőút során alkoholt fogyasztottak. Ez pedig káros a szívre.
HVG
Évente 350–500 millió ember fertőződik meg a szúnyogok által terjesztett maláriával. A tudósok most a legmodernebb mesterséges intelligenciát is bevetik, hogy megfelelően monitorozzák és gyérítsék a vérszívókat.
HVG
Az emberi agy információtároló képessége csodálatos, és most kiderült, még annál is lenyűgözőbb, mint eddig hitték. Csaknem tízszer annyi „adatot” képes ugyanis raktározni, mint amennyit állítottak róla.
hvg.hu
Szerencsére nem a Föld felé indultak meg a nagyenergiájú töltött részecskék a Napból akkor, amikor az AR3664 kódjelű napfolt gigantikus kitörést produkált.
HVG
Többéves restaurálási és feltárási munkálatok után a látogatók számára is elérhető az a herculaneumi tengerpart, ahol a Vezúv kitörése elől menekülők várták a felmentő sereget.
hvg.hu
Iráni és német kutatók szerint ha az agy megfelelő részét rövid ideig elektromos stimuláció éri, az segíthet enyhíteni az érzelmi traumával járó tüneteket – a depressziót, a szorongást és a rossz kedélyállapotot is.
HVG
Brit kutatók szerint vannak olyan emberek, akik szervezetének annyira erős az elsődleges védelmi vonala, hogy a vírus nem, vagy csak alig tud átjutni rajta.
HVG
Csütörtökön kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 22 óra 50 perckor lesz.
MTI
MTI
hvg.hu
Köztudott, hogy az állatok közelségének terápiás hatása is lehet, lovak, kutyák, macskák, sőt még nyulak is alkalmasak arra, hogy bizonyos esetekben kiegészítsék a pszichoterápiát és a kognitív viselkedésterápiát. Amerikai kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a szarvasmarhák hogyan teljesítenek ilyen szerepben, és milyen hatással van rájuk, ha terápiás állattá válnak.
hvg.hu