Ez történt: Kiszivárgott, mennyibe kerülhet a kütyü, ami leválthatja az okostelefonokat
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
hvg.hu
A svájci Nagy Hadronütköztetőnél 54 milliószor kisebb az az eszköz, amit német kutatók fejlesztettek ki. Persze nem is olyan erős, de ez nem is baj: gyógyításra éppen így lehet alkalmas.
hvg.hu
Újonnan fejlesztett enzimek segíthetnek felszabadítani a biomasszának szánt növényekben a cukrot, mely végső soron segíthet több bioüzemanyag előállításában.
hvg.hu
A rendszeres szex hozzájárulhat a magas vérnyomásban szenvedők egészségének javulásához, illetve a hosszabb élethez – vonták le a következtetést kínai kutatók egy olyan vizsgálatból, amelybe valamivel több mint 4500 résztvevőt vontak be.
hvg.hu
Egyre súlyosabb problémát jelentenek a kórházi fertőzések és a mögöttük álló szuperbaktériumok Magyarországon, de tulajdonképpen szinte mindenütt a világon. Ezért is ad reményt amerikai kutatók kísérleti vakcinája, amelyet nyolc különböző típusú szuperbaktérium kivédésére terveztek.
hvg.hu
A Föld mélyén kontinens méretű foltok úsznak, amelyek eredetéről nem sokat tudni. Egy nemrég lefuttatott szimuláció azt mutatja, egy kataklizma miatt lehetnek a magnál a különös képződmények.
hvg.hu
246 eredmény, mégis mind helyes, de egy még nem adja meg a teljes képet: a tudományos publikációk olykor eltérő következtetésre jutnak, de ennek hátterében logikus magyarázat áll.
hvg.hu
Látható ragyogással látható péntektől az éjszakai égbolton a Naprendszer bolygókirályaként is emlegetett Jupiter. Az óriásbolygó ugyanis most kerül oppozícióba, azaz szembenállásba a Földdel.
hvg.hu
A Norvégiához tartozó Andoya szigetén azért nyitották a kontinentális Európa első űrrepülőterét, mert az ukrajnai háború óta az európai országok nem tudják igénybe venni az orosz űrrepülőtereket.
MTI
Egy szingapúri fedelesszárnyú, egy madagaszkári pókszabású és egy rég kihalt a házát a hátán fordítva hordó puhatestű is Petőfi nevét kapta a tudományos keresztségben.
hvg.hu
Új, célzott kezelésekhez vezethet egy új felfedezés, miszerint az agyi szinapszisok sűrűsége hatással lehet arra, hogy mennyire gyorsan hatnak az antidepresszánsok.
hvg.hu
A kutatás élvonalában levő magyarok jelentős része úgy gondolja, hogy az ambícióikat nem tudják Magyarországon érvényesíteni - mondta a hvg360-nak adott interjúban Ligeti Zoltán elméleti fizikus. A Kaliforniai Egyetemen dolgozó tudós szerint ez nem csak pénzkérdés, itt inkább a szakmai lehetőségekről van szó. Ligeti - akit 20 évvel ezelőtt a Magyar Hírlap kiadványában az ország 50 legtehetségesebb fiataljának választottak - beszélt arról is, vannak még felfedezésre váró új dolgok, és nincs kizárva, hogy a világ a feje tetejére álljon valamitől. Számára a legnagyobb kérdés az, mi a sötét anyag. De mire lehet jó, ha ez kiderül?
Windisch Judit
Akár 2000 évesek is lehetnek azok az emberi arcok és más egyéb alakok, amiket a brazil Amazonas egyik mellékfolyó rekordalacsony vízszintje miatt láthattak meg a kutatók. A régióban az aszály miatt a folyók vízszintje soha nem látott mélypontra süllyedt.
hvg.hu
Fontos szerepe lehet a bőrrák kezelésében annak a szappannak, melyet egy 14 éves fiatal, Heman Bekele gondolt ki – ezért pedig egy nívós elismerést is bezsebelt.
hvg.hu
A Nature Communications című tudományos folyóiratban publikálták a magyar kutatók azt az általuk fejlesztett módszert, amelynek segítségével élő szövetekben, valós időben mutatható ki a központi jelentőségű leukotrién B4 gyulladást szabályozó molekula.
MTI
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
hvg.hu
Peruban rekonstruálták az ország leghíresebb múmiája, egy több mint fél évezreddel ezelőtt rituálisan feláldozott tinédzser inka lány, Juanita arcát.
MTI
A nem mindennapi látvány oka, hogy a Föld a Nap és a Hold közé kerül, ezért a Föld árnyéka részben a Holdra vetül.
hvg.hu
Azt hiszi, hogy az ételfotók meghozzák az étvágyát? Dán kutatók ezt egészen másképp látják, persze ehhez sokszor meg kell nézni ugyanazt a képet.
hvg.hu
Különböző betegségekre, többek között parazitákra és vérnyomásproblémákra kínálnak gyógyírt Karikó Katalin nevében online reklámokban és weboldalakon. Mindegyik ilyen „hír” és „interjú” kamu – erről maga a Nobel-díjas biokémikus ír közleményében.
hvg.hu