Nyílt pályázatot hirdetett a kormány négy állami cég vezetésére
A felhívásokat a Tudományos és Technológiai Minisztérium tette közzé.
A felhívásokat a Tudományos és Technológiai Minisztérium tette közzé.
HVG
Hild korábban a Lehman Brothers New York-i alelnöke is volt, most megbízott vezérigazgatónak nevezték ki. Feladata a NIÜ stabil vezetése, míg meglesz az új, végleges vezérigazgató.
HVG
A Tudományos és Technológiai Minisztérium úgy számol: az idénre tervezett költségvetés nagyjából feléből, mintegy 13 milliárd forintból biztosítani tudják a program működését, amelyet a jövőben még tovább is fejlesztenének, jelenleg azonban az átadás-átvételi munka köti le minden erejüket.
Utódját pályázattal választják ki.
HVG
Gulyás Balázs elnök és Jakab Roland vezérigazgató közös megegyezéssel távoznak a kutatási hálózat éléről.
HVG
Rohamtempóban folytatnák le a kormány által kezdeményezett törvénymódosítás egyeztetését. Az akadémikusoknak csak néhány napjuk van a tervezet véleményezésére.
HVG
A 16 milliárd forintos uniós forrásból fejlesztett rendszert korábban késznek nyilvánították, ám a mai napig csak a fele készült el. Tanács Zoltán minisztériuma költségvetési csalás, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt tesz feljelentést.
HVG
A miniszter azt írja, alapos a gyanú, hogy a felhasználók adatainak kezelése során nem megfelelően jártak el; a Fidesz aktivistái ezek alapján kerestek fel idős embereket.
HVG