Hadházy: A Fidesz-kormány már 2022-ben tudta, hogy nagy a baj az e-ingatlan rendszerrel
Ezt részletesen bizonyítják a dokumentumok, melyeket most sikerült kiperelnie. Az OLAF vizsgálatot indított.
A 16 milliárd forintos uniós forrásból fejlesztett rendszert korábban késznek nyilvánították, ám a mai napig csak a fele készült el. Tanács Zoltán minisztériuma költségvetési csalás, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt tesz feljelentést.
Feljelentést tesz a Tudományos és Technológiai Minisztérium az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer, az E-ING fejlesztésével kapcsolatban – közölte a Telex érdeklődésére pénteken Tanács Zoltán tárcája.
„A feljelentésben többek között a költségvetési csalás, a hűtlen kezelés, a hamis magánokirat felhasználása, valamint az esetleges felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztásának vizsgálatát indítványoztuk” – közölte a minisztérium. Hozzátették: a hatóságok feladata megállapítani, hogy történt-e bűncselekmény, milyen teljesítések alapján történtek a kifizetések, kik hozták meg az érintett döntéseket, és terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség.
Az E-ING rendszer fejlesztésére még 2019-ben kötött szerződést a kormány, és több mint 15,9 milliárd forint támogatást adott a projektre, a projekt 100 százalékban európai uniós forrásból valósult meg. A TIGRA Kft.-vel kötött szerződés eredeti nettó értéke 8,99 milliárd forint volt, amely a módosításokkal nettó 8,449 milliárd forintra, bruttó 10,73 milliárd forintra emelkedett – ismertette közleményében a tárca.
Mint írták, a TIGRA alvállalkozójaként a 4iG is közreműködött, amely saját 2019-es éves jelentése szerint egy több mint nettó 2 milliárd forintos részfeladatra szerződött. A dokumentáció szerint 2022 májusában az utolsó fejlesztési mérföldkövet is teljesítettnek minősítették, és a kapcsolódó kifizetés megtörtént.
A minisztérium szerint a hivatali oldal működik, de akadozik a rendszer, és több vállalt funkció nem elérhető teljesen. Az informatikai rendszer fejlesztését korábban késznek nyilvánították, a minisztérium szerint viszont igazából csak 52 százalékos készültségen áll. A tárca azt ígéri, hogy be fogják fejezni a projektet a korábban vállalt funkciók biztosításával, és ledolgozzák a hatalmas csúszást.
Ezt részletesen bizonyítják a dokumentumok, melyeket most sikerült kiperelnie. Az OLAF vizsgálatot indított.
Mint arról beszámoltunk, Hadházy Ákos nemrég a Transparency International Magyarország segítségével kiperelte azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a Fidesz-kormány készre jelentette a még mindig nem működő e-ingatlanrendszert, és erről szeptember elején osztott meg részleteket.
A volt országgyűlési képviselő szerint az iratokból az derül, hogy 16 milliárdot loptak el egy olyan teljesen elektronikus földhivatali rendszerre, ami hivatalosan működik, de valójában csak annyit tud, amit előtte is tudott: elektronikusan le lehet kérni a tulajdoni lapok másolatát. Azok a részrendszerek pedig, melyek a projekt elején esetleg megvalósultak, már régen elavultak – tette hozzá.
A kiperelt dokumentumból szerint a kormány már 2022-ben hivatalosan is észlelte, hogy elég nagy a baj a projekttel. Hadházy az ügyet bejelentette az OLAF-nak és az Integritás Hatóságnak is. Az utóbbi nem foglalkozott vele, az Európai Csalás Elleni hivatal viszont megindította a vizsgálatot.
Márciusban már részletesen írtunk róla, hogy fennakadások tapasztalhatók a 16 milliárd forintos uniós támogatásból fejlesztett e-ingatlanrendszer alkalmazásában, folyamatosak ugyanis a panaszok az ügyvédek, valamint a lakossági felhasználók részéről is:
„Tavaly örököltünk egy üzlethelyiséget, volna rá vevő is, de nem tudjuk eladni, mert a földhivatalban több mint három hónap alatt sem írták át a nevünkre a II. kerületi ingatlant” – mondta a HVG egyik olvasója. Információink szerint az új elektronikus ingatlannyilvántartó-rendszer alkalmazása elsősorban a fővárosban akadozik. A fejlesztő cég becslése szerint „az optimalizálási időszak után”, néhány hónap múlva működhet majd panaszmentesen. A fejlesztésre adott 16 milliárd forintos uniós pénz elköltését az OLAF vizsgálja.
Nyitókép: HVG / Szondy Dalma