Titokzatos szimbólumokat találtak a katari sivatagba vésve
Rituális jelentésük és funkciójuk lehet.
Rituális jelentésük és funkciójuk lehet.
A korszak jobb megismerését segíthetik az olyan leletek, mint a mostani, 250 millió évvel élt kétéltűhöz köthető lábnyomok.
A koronavírus ellen Berlinben kifejlesztett, orron át befújható új védőoltás a korábbi vakcinákkal összehasonlítva előnyösebb tulajdonságokat mutatott az állatkísérleteket követően – olvasható a kutatást összefoglaló frissen megjelent tanulmányban.
Londoni kutatók vizsgálata szerint azok, akiknek a kórtörténetében volt valamilyen mentális betegség, alapvetően idősebbek annál, mint amit az életkoruk mutat. Ez megmagyarázhatja, miért hajlamosabbak a testi megbetegedésre, és miért halhatnak korábban.
A mai Spanyolország területén három évezreddel ezelőtt élő népcsoportok hallucinogén szereket használhattak egy új kutatás szerint.
Régóta foglalkoztatja az emberiséget az a kérdés, hogy van-e felső határa az emberi élettartamnak – egy új, statisztikai módszerekkel végzett vizsgálat szerint, ha van is, még messze vagyunk attól, hogy elérjük, bőven van még növekedési lehetőség.
A Biblia újszövetségi részében olvasható Máté evangéliumának 1750 éves, ősi szír nyelven íródott maradványára bukkant az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) egyik kutatója a Vatikán könyvtárában kutatómunka közben.
Különleges megbízatást teljesített az Air France Cargo: az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója, II. Ramszesz fáraó szarkofágját szállította Párizsba egy kiállításra.
Svájci kutatók meglepő ötletet valósítottak meg a gyakorlatban. Olyan a testbe ültethető üzemanyagcellát készítettek, amelyik a szövetekből származó felesleges vércukorból állít elő elektromos energiát.
Egészen különleges esetet dokumentáltak malajziai tudósok: az elsők között figyelték meg, ahogyan egy kígyófaj „cigánykereket” vet, ráadásul jó okkal teszi ezt – és nem ez lehet az egyetlen faj, ami képes erre.
A kínai Shandong Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint a genetikai hajlamon túl az alvászavar is növelheti az esélyét az asztma kialakulásának.
Emlékezetes eredményeket mutathat az Amszterdami Egyetem (UVA) tudósainak legújabb tanulmánya, mely szerint nem csak a régi, de a viszonylag friss emlékeinkben is lehetnek tévedések, akár néhány másodperccel egy adott történést követően is.
A NASA űrszondája több mint százezer fekete-fehér képet készített a Marsról 2005 óta, így gyakorlatilag a teljes bolygóról képet kaptunk már.
Talán újra kellene gondolniuk az egyetemeknek, hogy érdemes-e kötelező órákat tartaniuk kora reggel – szűrték le a következtetést szingapúri kutatók egy nagyszabású megfigyelésből.
193 nő és 99 férfi agyát nézték meg amerikai kutatók, és arra jutottak, összefüggés lehet a nők körülbelül egytizedét érintő korai menopauza és a demencia kialakulásának kockázata között. Lehet azonban egy megoldás.
Bár nők nem voltak a svéd haditengerészet tagjai között a 17. században, rövid utakra vendégként jelen lehettek a hajókon. Így kerülhetett a Vasa nevű hadihajó fedélzetére az a nő, aki a legénység többi tagjával együtt vesztette életét a hadihajó első útján.
Az amerikai Stanford Egyetem kutatói szerint az evészavarral küzdő betegek agyának bizonyos területein sokkal kevesebb a dopaminreceptor, mint az egészségeseknél. A felfedezéssel új gyógymódokat fejleszthetnek ki.
Amerikai kutatók szerint a retinában lerakódó béta-amiloid fehérjéből már akkor is megállapítható az Alzheimer-kór, amikor a páciensnek még nincs a memóriájával kapcsolatos tünete.
A térségben ritkának mondható puhatestű-maradványra bukkant egy fiú Wales egyik tengerpartjának sziklái között. A lelet nagyjából 200 millió éves lehet.
A laboratóriumi vizeletvizsgálathoz hasonló pontosságot ígér kínai kutatók újdonsága, egy olyan, otthon használható „okospelenka”, amely azonnal visszajelzést ad a vizelet fontos egészségügyi paramétereiről.