Igazán elvetemült párttitkárautó lenne egy ilyen tuning Volga
A GAZ-21-es a szovjet idők autógyártásának egyik mérföldkövét jelenti, egyben egy látványos és kifejezetten formás autó volt mindig is. Igazán jó alap a hotrod-építőknek is.
A GAZ-21-es a szovjet idők autógyártásának egyik mérföldkövét jelenti, egyben egy látványos és kifejezetten formás autó volt mindig is. Igazán jó alap a hotrod-építőknek is.
Az orosz TopCar tuningcég ezúttal egy vadiúj Porsche Panamera belsejét szabta át úgy, hogy abban egy milliméternyi hiba sincs.
Az autó elejét valószínűleg a Halálos iramban című film ihlette, a hátsó részét azonban sokadjára nézve sem tudjuk értelmezni.
A tuningcsapat összerakta a Honda Civicet, és működött is, de a fékpadon jött egy kis gikszer.
A német Pogea Racing olyan tuningcsomagot állított össze, amitől rögtön tisztelni kezdi az ember a kis olasz autót.
A V-osztályos Mercedes utastere olyan tuningot kapott, amit a leggazdagabbak is bármikor elfogadnának.
Ehhez képest a McLaren P1 GTR vásári kacatnak tűnik.
A Trabant 601 Deluxe nemcsak a gyorsulási versenyt húzta be, a dízelbotránynak is beintett egyet.
A kocsi plusz két kereket és +150 lóerőt kap a texasi műhelyben, a Mercedes-Benz G63 AMG 6x6 simán elbújhat mögötte.
Az arisztokrácia jelképe 400+ lóerős lett, és mellé olyan csúnya, hogy sír érte a szívünk.
A Brabus kezelésbe vette egy kicsit a Smart Fortwot, a végeredmény pedig egy rendkívül hangos méregzsák lett.
A kocsi nyugodtan élvezhette volna "nyugdíjas" éveit, a tulajdonosa azonban másként gondolta.
1200-es Lada ilyen ráncfelvarrást még nem kapott, de nagyon jól áll neki.
Az autóról a hazai autótuning-kiállítás, az AMTS után lopták le a felniket, amikből idehaza valószínűleg ez az egyetlen szett. Most újabb lökést adna, hogy előkerüljenek a felnik.
A BMW E46 M3-ról nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legszebb és legjobb autó, amit a bajorok gyártottak. A japán tuningba viszont belesajdul az ember szíve.
A teljesen abszurd autót Audival keresztezték, a végeredménytől pedig leesik az ember álla.
Az amerikaiak kedvenc terepjáróját durván feltuningolták.
Az autó egy katonai reptéren "őrzi" a nyugállományba vonult MiG-29-es gépeket.
A Vorsteiner tuningműhely is készül a Las Vegas-i világeseményre, kemény átdolgozták a McLarent.
A német Novitec olyan optikai tuningot rittyentett az Aventador SV-re, amire bárki elismerően csettint.