#tüntetés

Képek: Flashmob volt az MMA ellen a Műcsarnoknál

Művészeti egyetemisták, oktatók és képzőművészek tiltakoztak flashmobbal a Szabad Művészek csoport szervezésében kedden a Műcsarnok előtt az ellen, hogy a nemzeti kortárs kiállítóhely tulajdonjoga egy törvénymódosítási javaslat szerint az államtól a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerülne.


Rendőrsorfal várta a diákokat a Petőfi hídnál

Sorfallal próbálták megakadályozni a rendőrök, hogy a felsőoktatási átalakítások miatt vonuló diákok a Petőfi hídon folytassák menetüket. A tüntetők azonban egymásba kapaszkodtak, és sikerült feljutniuk a hídra.


Menekültek tüntetnek kedden Budapesten

Tüntetnek a menekültek kedden a II. kerületi Lövőház utcában, hogy Magyarország mellett az Európai Unió figyelmét is felhívják a Magyarországon menekültként és oltalmazottként élő emberek megélhetésük és lakhatásuk kilátástalanságára.




Fidesz: megértjük a devizahiteles tüntetőket

A Fidesz "megérti és osztja mindazok haragját", akik szombaton a Kossuth térre vonultak, hogy elmondják, a devizahitel tönkretette az életüket. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szombati közleményében úgy fogalmaz: ha a Gyurcsány-Bajnai-kormányon múlt volna, akkor most családok ezrei lennének földönfutók, mert ők soha nem a magyar emberek érdekeit nézték, hanem a bankokét és devizaadósságba taszítottak százezreket.







Nem minősítem Bajnai kijelentéseit - Mesterházy az ellenzéki összefogásról

Nem híve az utcai politizálásnak, így nem akar számháborút kezdeni a Békemenet támogatta Fidesszel. Ennek ellenére az MSZP nagyszabású tömegrendezvényre készül március 9-én: több ezer aktivistát mozgósítanak a pártelnök országértékelőjére. Nem örül, hogy az ellenzéki tárgyalópartnerei - köztük a pártot alapító Bajnai Gordon - folyamatosan beszólogatnak a szocialistáknak. A kritikákat azonban betudja annak, hogy egy új "liberális" párt pozicionálásához ez is hozzátartozik. Arra számít, 2013 végére összejön az ellenzéki összefogás. Interjú Mesterházy Attilával.


Tüntetések napja Budapesten - Nagyítás-fotógaléria

Szinte az összes előadást megszakították az ELTE Bölcsészettudományi Karának Múzeum körúti kampuszán a Hallgatói Hálózat aktivistái és a hozzájuk csatlakozott diákok, akik az egyetem forrásainak csökkentése és a felsőoktatást érintő átalakítások ellen tiltakoznak. Eközben megérkezett a fővárosba a közmunkások érdekében tüntető, vidékről indult éhségmenet is, délután pedig a diákok a Deák téren kezdtek demonstrációba.




Kiakadtak a bolgárok a magas villanyszámla miatt

A fővárosban, Szófiában és Bulgária más városaiban is tüntettek az emberek a hirtelen megnövekedett villanyszámlák miatt. Bulgáriában nem most, hanem még tavaly júliusban nőtt 13 százalékkal az áram ára, de a lakosság csak újabban, a kemény tél miatt érzi ezt igazán.





Lejárt az ultimátum: tüntetni hív a HaHa

Felsőoktatási megállapodástervezetet nyújt be a Hallgatói Hálózat (HaHa) a decemberben megfogalmazott hat pontjuk alapján - jelentette be Maleczki Gergő, a HaHa aktivistája pénteken sajtótájékoztatón. Mint mondta, a megállapodást a felsőoktatást érintő kérdésekben az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumnak (OFEF) és az emberi erőforrások minisztere kötheti meg. A HaHa szerint ma délben lejárt a diákok által megfogalmazott ultimátum, de az idén felvételizők és az egyetemek helyzete még mindig kilátástalan.