Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Semmi esély sincs, hogy visszavonjuk az alaptörvény-módosítást, nincsenek emellett érvek, a Lendvay utcai székházfoglalás például jogellenes – mondta Gulyás Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese az ATV-ben arra szólította fel a többi pártot, hogy ők is ítéljék el a "jogellenes székházfoglalást". A politikus szerint a jogellenes tiltakozás lehetetlenné teszi az érdemi párbeszédet és vitát. Ha az emberek megkeresték volna a Fideszt, és elmondták volna, hogy milyen aggályaik vannak az alaptörvény módosításával kapcsolatban, szívesen válaszoltunk volna a felvetéseikre – magyarázta.
Kijelentette: kicsit késő a végszavazás előtt ilyen akciókat kezdeményezni. A fideszes politikus elmondta: ha a tüntetők érdemi vitát akartak volna, akkor az ellenzéki pártokat kellett volna rávenniük, hogy vitázzanak a parlamentben a módosítókról.
A frakcióvezető-helyettes emlékeztetett: Magyarországon parlamentáris demokrácia van, ezért inkább az MSZP-n kéne számon kérnie az embereknek, hogy miért vonult ki a módosítókról szóló vita során az ülésteremből. Gulyás Gergely szerint Magyarországon nem a demokráciával és a jogállammal van baj, ezek az emberek csak provokálni szeretnének.
A politikus hozzátette: amikor anno a Fidesz politikusai bontották le a kordonokat a Kossuth téren, egyértelműen bebizonyosodott, hogy ott a kordon létesítése volt jogellenes. A külföldi kritikákkal kapcsolatban azt mondta: elvárják, hogy ugyanaz az eljárásmód illesse meg a magyar kormányt is, mint a többi tagállamot.
Mint arról beszámoltunk: csütörtökön fél tíztől este tíz körülig tartott a civilek tünetése, akik először a Fidesz Lendvay utcai székházát foglalták el, majd este felmentek a Sándor-palotához, hogy így tiltakozzanak a negyedik alkotmánymódosítás ellen, melyről hétfőn dönt a Ház.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.