#tüntetés






Az MSZP az utcai politizálást sem megvető párttá alakul át?

Önmaga eddigi retorikai teljesítményéhez képest nem mondott rossz beszédet Mesterházy Attila szocialista pártelnök. Az MSZP eddigi ellenzéki magatartásához képest határozottabb és az utcai politizálást sem megvető párt körvonalazódik - írja Nagy Attila Tibor politikai elemző.


Iszapkatasztrófa: Mégsem lesz tüntetés Devecseren

Nem demonstrálnak a devecseriek, mert úgy látják, okafogyottá vált a tüntetés, a felvetéseikre megnyugtató válaszokat kaptak a kormánytól és a belügyminisztertől - mondta Csenki Géza, a tervezett megmozdulás főszervezője hétfőn az MTI-nek egy vállalkozók számára tartott fórumon Devecserben.



A szomszédban forró a hangulat

Az ukrajnai kisvállalkozók ultimátumban szólították fel Viktor Janukovics államfőt, hogy vétózza meg a csütörtökön elfogadott új adótörvénykönyvet, amelynek kitételei szerintük nyomorúságba taszítja az egyéni és kisvállalkozók millióit. A vállalkozók érdekvédelmi szervezetei általános sztrájkot helyeztek kilátásba, a megmozdulás az egész országot megbéníthatja.


Orbánék sem ússzák meg a demonstrációkat

Demonstrációs bizottságot alakított három, közszolgálati munkavállalókat tömörítő szakszervezet. Az érdekvédelmi konföderációk vezetői pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon bejelentették: december elejére demonstrációt készítenek elő.







Nem tüntetnek a siófoki szülők

A siófoki bölcsődét áprilisig bezárták volna, ám a szülőket későn értesítették. A szülők a hírre petícióban követelték, hogy biztosítsanak átmeneti helyet a bölcsődének, most azonban megegyezés született.




Tandíj-balhé: felhőkarcolóba törtek be a brit diákok

Több tízezres, időnként erőszakba torkolló tüntetés zajlott szerda délután Londonban a kormányzó Konzervatív Párt központjának is otthont adó belvárosi irodakomplexum előtt az állami egyetemek által kiszabható tandíj felső határának meredek emelése ellen.