Tovább olvad a francia befolyás Afrikában, Elefántcsontpartról is menniük kell
Az újévi beszédében jelentette be az ország elnöke, hogy a franciák elhagyják a legfontosabb támaszpontjukat.
Az újévi beszédében jelentette be az ország elnöke, hogy a franciák elhagyják a legfontosabb támaszpontjukat.
Komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el az orosz államfő azzal, hogy az általa támogatott Bassár el-Aszad volt szíriai diktátornak menekülnie kellett a hazájából, miután Damaszkuszt bevették a lázadó erők. Ha ez nem lenne elég, lehetséges, hogy az egész közel-keleti és afrikai politikájukat újra kell gondolnia a Kremlnek, és búcsút mondhat Oroszország két szíriai bázisának is.
A világszervezet kéttucatnyi alkalmazottja egy bunkerben keresett menedéket.
Feleannyi lakosa van egy német városnak, mint ahány amerikai katona ott állomásozik. Még. Donald Trump ugyanis már felvetette, hogy kiürítik a német bázisokat, akkor pedig ugrik a városban a munka, bevétel, üzlet. És ki tudja, mi lesz Elvis zongorájával, amelyen egy sztriptízbárban játszott.
Tizenöt orosz kém használta támaszpontként a francia Alpok településeit egész Európa területén végrehajtott különböző műveletekhez – állítja a Le Monde című francia napilap.
Oroszbarát erők betörtek a novofedorivkai légitámaszpontra a Krím félszigeten, később a belbeki, szintén a Krímben lévő támaszpont elleni akcióról számoltak be a hírügxynökségek. Korábban Moszkva szabad elvonulást engedélyezett az orosz védelmi tárca a krími ukrán haderő egy deszantos alakulatának pénteken, fegyvereiket azonban nem vihetik.
Rohamrendőröket szállító buszok törtek ki hétfőn arról a Kijev környéki támaszpontról, amelyet napok óta blokád alatt tartanak a hatalomváltást követelő tüntetők.
Gépkocsiba rejtett pokolgéppel követett el öngyilkos merényletet egy ismeretlen támadó szerda hajnalban egy kelet-afganisztáni közös NATO-afgán támaszpont bejárata közelében, egy előretolt őrhelynél. A merényletben tíz afgán katona megsebesült, főként a szétrepülő törmeléktől.
Az Egyesült Államok átadta pénteken az irakiaknak az utolsó támaszpontot abból az 505-ből, amelyet katonái az elmúlt csaknem kilenc év alatt használtak az arab országban.
Mintegy ötven zsidó telepes támadta meg az izraeli hadsereg egyik észak-ciszjordániai katonai támaszpontját keddre virradóra, a szélsőségesek tüzet gyújtottak, járművekben tettek kárt, és kővel dobálták meg az egyik tisztet.
A Bonhomme Richard hadihajó fedélzetén mintegy 160 tengerész és tiszt tartózkodott,
A támadó magát is megsebesítette, de állapota nem válságos.
Több tucat katonát mészároltak le pénteken az al-Shabaab terrorszervezet fegyveresei az Afrikai Unió egyik támaszpontján Szomáliában – közölték szemtanúk az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint.
A négy évvel ezelőtti Fort Hood-i mészárlás tettese azért lőtt le amerikai katonákat, hogy megpróbálja leállítani "a muzulmán vallás elleni amerikai háborút" – ezt maga az elkövető, Nidal Hasan mondta hadbírósági tárgyalásán kedden. Az amerikai hadsereg egykori pszichiátere 2009-ben 13 ember ölt meg a texasi Fort Hood-i támaszponton.
A francia erők átadták az ellenőrzést az afgán haderőnek a Kabul közelében fekvő Surobi járás felett kedden, az ottani támaszponttal együtt.
Legalább két ember, közöttük egy külföldi sebesült meg csütörtökön, amikor a tálibok megtámadták az amerikai hadsereg katonái, illetve egy amerikai civil szervezet és a NATO tartományi újjáépítési csoportja által használt kandahári támaszpontot.
Megérkezett a Kréta szigetén lévő szudai légitámaszpontra a Katar által a nemzetközi koalíció rendelkezésére bocsátott négy katonai repülőgép - közölte kedd este a görög vezérkar.
Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök aláírta pénteken az Egyesült Államok által használt Manasz légi támaszpont bérleti szerződésének felmondását.