Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Kúria jogerős ítéletben állapította meg az egyenlő bánásmódhoz való jog megsértését a Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint.
Jogerős ítéletben mondta ki a Kúria, hogy anyasága miatt vesztette el munkáját egy országos állami szervnél dolgozó nő – derül ki a Magyar Helsinki Bizottság közleményéből. A nő, akit a jogvédők Dóraként említenek, 2015-től kapott határozott munkaidejű állást az egyik országos állami szervnél. Másfél éves jogviszonyát először gond nélkül meghosszabbították, teljesítményértékelései kiválóak voltak.
Közben gyereke született Dórának, aki gyeden volt, amikor jogviszonyának újabb hosszabbítását kérte, amit elutasítottak. Dórát akkor azzal biztatták, hogy próbáljon meg egy újabb állásra pályázni, amit néhány hónappal később írtak ki. Ezen sem járt sikerrel. A jogvédők szerint a munkaügyi osztály egyik munkatársa árulta el neki, hogy az egyik vezető szerint újra szülni fog, ezért nem kaphat munkát. Később egy volt kollégájától pedig megtudta, az irattár alapján ennél az állami szervnél még egyetlen nő sem maradhatott, aki határozott idejű szerződés alatt elment szülni. Mindemellett az a három férfi, aki Dórával együtt kezdte pályafutását, végig állásban maradt.
A jogvédők azt kérték a bíróságtól, hogy állapítsa meg az egyenlő bánásmódhoz való jog megsértését, valamint kötelezze ezért sérelemdíj és kártérítés megfizetésére az állami szervet.
Az intézmény elsőfokon azzal védekezett, hogy Dóra nem teljesítette a belső szabályzatban meghatározott feltételeket. Ennyi elég is volt az eljáró bíróságnak, igazat adtak az állami szervnek. A Magyar Helsinki Bizottság vitte tovább az ügyet, majd a Kúria jogerősen megállapította az egyenlő bánásmódhoz való jog megsértését. A pár napja kihirdetett ítéletében kimondták azt is, hogy a szabályzatban előírtakat – amiket anyasága miatt nem tudott volna teljesíteni – munkahelye el sem küldte írásban Dórának.
Arról külön ítéletet kell hoznia az elsőfokon eljárt bíróságnak, hogy mindezért mennyi sérelemdíj és kártérítés jár. Addig a Helsinki Bizottság nem mond több részletet az ügyről, így azt például nem lehet tudni, melyik országos állami szervnél történt mindez. Annyi viszont még kiderül korábbi cikkükből, egy 2018-as esetről van szó, vagyis éppen az Orbán-kormány által a „családok évének” kikiáltott évben ért hátrányos megkülönböztetés egy állami szervnél egy nőt, amiért gyereket vállt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.