Juhász Péterék sípokkal követnék Putyin konvoját Budapesten
Ki akarják fütyülni az elnöki konvojt, amerre jár.
Ki akarják fütyülni az elnöki konvojt, amerre jár.
Mindössze néhány százan vettek részt a Szabad sajtó úton az Együtt szervezte Függtelenség Napja elnevezésű demonstráción. Íme, az esemény összefoglalója.
Slaggal fröcskölte le a miniszter felesége a házuk előtt demonstrálókat, amit a devizakárosultak vízágyús oszlatásként éltek meg.
Jason Kessler sajtótájékoztatót tartott volna vasárnap, de végül dühös tüntetők elől kellett menekülnie. Egyet-egyet rávertek, de nem volt lincshangulat az NBC felvétele alapján.
Leült facebookozni vasárnap a Fidesz alelnöke, és megmondta a tutit a charlottesville-i erőszakkal kapcsolatban.
Elviselhetetlen állapotok vannak a Belső-Erzsébetvárosban – mondják az ott élők. Hónapok óta hallani valamiféle szerveződésről, amivel a helyiek a környék élhetetlensége ellen lépnének fel. Most egy viszonylag népes tüntetést tartottak azért, hogy csend és tisztaság legyen a kerület ezen részén. Videó.
A tüntetést a Szabad sajtó útra hirdették meg, és a vegzált újságírók mellett akarnak kiállni.
Nem csillapodik a BKK-botrány, hétfő este 19 órára a Rumbach Sebestyén utcában felállított guruló színpadhoz hirdettek meg demonstrációt. A tüntetés szervezői meghívójukban azt írták: szeretnék megmutatni, hogy nem kérnek a jogi intézkedésnek álcázott megtorló akciókból.
A T-Systems és a BKK vezetőinek reakciói után is megtartják hétfő este a tüntetést a BKK-botrány miatt.
Caracasban szemétből próbáltak barikádokat emelni, a helyi lakosok volt, hogy serpenyőkkel felfegyverkezve csaptak össze a rendőrökkel.
Több százezren vettek részt a Köztársasági Néppártot vezető Kemal Kilicdaroglu Igazságmenetét lezáró nagygyűlésen az isztambuli Maltepe városrészben vasárnap.
Urbán Flórián és Curtis jelenlétében több száz szurkoló tüntetett a klub régi címeréért a Szusza Ferenc Stadionnál.
Pápai Joci, a melegek és a liberalizmus ellen hirdettek tüntetést.
Több szakszervezet segítségével hoztak össze egy tüntetést a Fogarasi úti Tesco elé, ahol szerte az országból eljöttek azok a dolgozók, akik béremelést követelnek. A többi közt azt sérelmezik, hogy kevés a dolgozó, így túl sok munka jut egy-egy Tesco-alkalmazottra és ráadásul a legtöbb esetben minimálbérért, amely ugyan emelkedett az elmúlt évben, ám az áruház dolgozói többet követelnek.
Heves tüntetések közepette elkezdődött a németországi Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója.
Kilenc órán át tartották blokád alatt a venezuelai parlamentet Nicolás Maduro államfő hívei: reggel hatoltak be a törvényhozás épületébe, súlyosan bántalmaztak több ellenzéki képviselőt, és csak estefelé hagyták távozni a bennrekedt több száz embert.
A rendőrök további durvulásra számítanak.
500-1000 Tesco-dolgozót várnak a jövő szombati tüntetésre a tescós szakszervezetek.
"Én azért megyek Vecsésre, mert a haverom látott ott állítólag egy k**va ritka pokémont".