Azeri kiadatás: Amerikában is tüntetni fognak a magyar konzulátusnál
Tiltakozó megmozdulást szervezett szerda délutánra a Los Angeles-i azeri és magyar főkonzulátus elé több amerikai örmény ifjúsági szervezet.
Tiltakozó megmozdulást szervezett szerda délutánra a Los Angeles-i azeri és magyar főkonzulátus elé több amerikai örmény ifjúsági szervezet.
Titkosítják az azeri diplomaták és politikusok mozgásáról szóló információkat, az indoklás szerint Szerzs Szargszján örmény elnök Azerbajdzsánnal szembeni agresszív kirohanása és a helyzet kiélezésére irányuló törekvések miatt - közölte hétfőn a bakui külügyminisztérium. Közben a hackerháború is durvult Azerbajdzsán és Örményország között.
Alpesi juhok vándoroltak, viharok tomboltak, fesztiválozók mulattak - képes összefoglalónk az elmúlt hét fontosabb eseményeiből.
Az örmény nép és a világ bocsánatát kérjük elnevezésű Facebook-csoport tüntetést szervez szeptember 4-én 18 órára a Parlament elé a Kossuth térre.
A rendezők várakozásainál többen, mintegy öt-hatszázan tiltakoztak a szlovák állampolgársági törvény általuk alkotmányellenesnek tartott rendelkezései ellen szombaton délután a kassai alkotmánybíróság épülete előtt zajló alkotmánymeneten - közölte az MTI pozsonyi irodájával Gubík László, a megmozdulást szervező munkacsoport egyik tagja szombaton.
Ugyan a tömegről készült fotók nem azt támasztják alá, a szervezők szerint 25 ezren vettek részt ma Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és három személy bebörtönzése ellen tartott tüntetésen. Az igazságtalannak tartott bírósági ítélet miatt viszont nemcsak az erdélyi magyarság zárta sorait, hanem a román hatóságok is: a rendőrök a tüntetésre tartó autósokat ellenőrizték, néhány fiatalt bekísértek, és Victor Ponta román kormányfő is reményét fejezte ki, hogy az igazságszolgáltatás eljárást kezdeményez a tüntetők ellen.
Több százan tüntettek szombaton délelőtt Jerevánban a külügyminisztérium épülete és Magyarország tiszteletbeli konzuljának irodája előtt.
Megkezdődött Sepsiszentgyörgyön szombaton az erdélyi magyar történelmi egyházak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által szervezett tüntetés, amelyen a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a restitúciós bizottság tagjainak meghurcolása ellen tiltakoznak résztvevők.
Szombaton, az Igazság Napja elnevezéssel, nagyszabású tüntetést rendeznek az erdélyi magyar történelmi egyházak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), tiltakozásul amiatt, hogy egy román bíróság újraállamosította a református egyháznak tíz éve visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégiumot, és börtönbüntetésre ítélte a visszaszolgáltatást végrehajtó restitúciós bizottság tagjait.
Húszezer főt vár szombaton Sepsiszentgyörgyre a helyi Székely Mikó Kollégium tulajdonjogi perében hozott ítélet miatt tüntetést szervező Erdélyi Református Egyházkerület és az RMDSZ. Az igazságtalannak tartott – egy egyházi épület államosítását, illetve a korábbi egyházi visszaszolgáltatásról döntést hozó bizottság három tagjának börtönbüntetését kimondó – elsőfokú ítélet miatt zárta sorait az erdélyi magyarság. Egyes szervezetek azonban ennél többet akarnak: ha már annyi ember összegyűlik, alakítsák autonómiatüntetéssé az Igazság Napját.
Csókakő augusztus 25-ei "lezárása" és az aznap történt "rendőri jogsértések" miatt demonstrált a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom székesfehérvári szervezete és a Vértesalja Gyermekei szervezet csütörtökön, Székesfehérváron.
Néma demonstrációval tiltakozik szerdán a szabolcsi Egészségügyi Holding (EH) Zrt.-nél bejelentett létszámleépítés ellen az MSZP - közölte Halmi József, az ellenzéki párt megyei alelnöke sajtótájékoztatón kedden, Nyíregyházán.
Mintegy négyszáz méteres mélységben tiltakoznak a szardíniai bányászok munkahelyük elvesztése ellen, robbanószerrel torlaszolva el a bánya folyosóit.
Hiába a verbális kardcsörtetés a kormány, és a rendőrség részéről, ha kifejezetten nem provokálnak, valószínűleg hatósági asszisztencia mellett emlékezhetnek meg szélsőjobboldali szervezetek délután a Magyar Gárda megalakításának ötödik évfordulójáról. A BRFK betiltó határozata nagyon gyenge érvelésen alapult.
Ismét a drága és alacsony színvonalú oktatás ellen tüntettek Chilében. A demonstráció csütörtök éjjel erőszakba torkolltak.
Néhány tucatnyian gyűltek össze arra a flashmobra, amit Orbán Viktor lakásának közelébe hirdetett meg a Szolidaritás Ifjúság.
„Előre bejelentett flashmobra” készül a Szolidaritás Ifjúság Orbán Viktor házának közelében. Az aktivisták az „Emberi Konzultáció” eredményeit szeretnék átadni, illetve Ausztráliába küldenék a miniszterelnököt, birkát őrizni.
Éhségsztrájkba kezdett Amerikában a kolumbiai nagykövetség előtt a General Motors kilenc kirúgott munkása. A dolgozók bevarrták a szájukat.
A szokásosnál jobban odafigyel mostanában a Terrorelhárítási Központ (TEK) Orbán Viktor miniszterelnök otthonának környékére - írja az Index.
A felvonulók a megmozduláson azt követelték, hogy az új alkotmány ne rontsa a nők helyzetét az arab világ legliberálisabbnak tartott országában.