#tüntetések

A Nyugat
 

A Nyugat "elveszítette valóságérzetét"

Szergej Lavrov szerint a Nyugat elvesztette realitásérzékét Ukrajna vonatkozásában. Az orosz külügyminiszter egy szombati tévéinterjúban úgy ítélte meg, hogy az ukrajnai tömegtüntetéseket valójában provokatőrök mozgatják.

MTI MTI








Árgus amerikai szemek Kijeven
 

Árgus amerikai szemek Kijeven

Kijevbe utazik két amerikai szenátor vasárnap, az újabb ukrajnai tömegtüntetések tervezett napján - jelentette be a két politikus hivatala Washingtonban.

MTI MTI


Több száz katonát vezényeltek Kijevbe
 

Több száz katonát vezényeltek Kijevbe

A katonák azt a feladatot kapták, hogy tartsák fenn a közrendet, egyebek mellett a tüntetések idején is – mondta a belügyi csapatok krími egységeinek parancsnoka. Az egységek nem vesznek részt tömegoszlatásokban, hanem csak élő pajzsot alkothatnak.

MTI MTI


Itt a Fidesz jogsegélye a 2006 őszén megbüntetetteknek
 

Itt a Fidesz jogsegélye a 2006 őszén megbüntetetteknek

Az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes a semmisségi törvény, amely felmentette a 2006 őszén hivatalos személy elleni erőszak, rongálás és garázdaság miatt elítélteket. Gulyás Gergely fideszews képviselő szerint a kormány alkotmányos igazságtételi megoldást talált a problémára.

MTI MTI





Utcai balhéba torkollt az országos sztrájk Chilében
 

Utcai balhéba torkollt az országos sztrájk Chilében

Péntekre virradóra is álltak még az úttorlaszok, és repültek a Molotov-koktélok a chilei főváros egyes részein az előző napi tüntetések illetve huszonnégy órás országos sztrájk után. A szakszervezetek országszerte jobb munkakörülményeket és adóreformot követeltek.

MTI MTI