Harminc éve gyilkoltak baltával Soltvadkerten, most kapták el őket
Egy Romániából származó páros vert agyon egy idős nőt 1993-ban. 2023-ban tudták csak őket bíróság elé állítani.
Egy Romániából származó páros vert agyon egy idős nőt 1993-ban. 2023-ban tudták csak őket bíróság elé állítani.
hvg.hu
Másodfokon is a fogva tartás mellett döntött a bíróság.
hvg.hu
Ittasan jó ötletnek tűnt épp a sínek között szundikálni, de a bíróság nem értett egyet ezzel. Pláne, hogy épp jött a vonat.
hvg.hu
Sikkasztás miatt vádat emeltek az egyik Somogy vármegyei gyermekotthon korábbi vezetője ellen, aki a gyerekeknek járó ellátmányi pénzből eltulajdonított 36 millió forintot.
MTI
Hakamada Ivaót, egy miszót (szójababpasztát) gyártó üzem dolgozóját, korábbi bokszolót négy ember – munkaadója és annak három családtagja – 1966-os megöléséért ítélték halálra. Az áldozatokat megkéselték, kirabolták, sizuokai házukat felgyújtották.
MTI
A vádlott tudott arról, hogy anyja állapota folyamatosan romlik, mégsem segített rajta.
hvg.hu
A tanyán a rendőrök 1630 tő indiai kendert találtak.
MTI
A nőt bezárták, a férfi pedig úgy verte meg, hogy eltört a lábujja, és tele volt zúzódásokkal is.
hvg.hu
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért.
hvg.hu
A júniusi esőzések hatására Recsk egyik utcáját többször is elöntötte a sár, ami az utca fölötti bányából zúdult le, aminek egyik tulajdonosa Kósa Lajos egy barátja.
hvg.hu
Egy drogdíler-aspiráns rövid, de tanulságos története.
hvg.hu
Eredetileg csak a fenyegetés miatt tartóztatták le, de hamar kiderült, hogy a balesetet is ő okozta.
hvg.hu
Börtön helyett fegyházba küldené a vádhatóság a férfit.
hvg.hu
Ittasan vezetett az a 76 éves férfi, aki tavaly Veszprémben sajátosan értelmezte a körforgalmat.
hvg.hu
A házibuli résztvevői azt ordibálták a rendröknek, hogy: „megdöglötök, megölünk benneteket!”.
hvg.hu
A támadásban a hajléktalan életveszélyesen megsérült, a fiú a fiatalkorúak börtönébe kerülhet az akciója miatt.
hvg.hu
A gyilkosság után lenyúlta a nő pénztárcáját és telefonját is. Az ügyészség a fiatalkorúak börtönébe küldené a jelenleg letartóztatásban lévő fiút.
hvg.hu
A férfit még tavaly májusban kapták ittas vezetésen, akkor autós üldözés után, autóját hátrahagyva vetette magát a folyóba.
hvg.hu
Az idős férfi beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, 1 év 6 hónapot kapott első fokon.
hvg.hu
„V.P.”, vagy „Gyuri” jelölés fedte Völner Pált Schadl György házipénztárában, a koronatanú pedig arról is vallott, hogy az elszámolásban jószerivel eltűnt a határ a végrehajtói kar elnökének magánvagyona és budaörsi irodájának vagyona között – Schadl sajátjaként bánt mindennel. Sőt: akiben nem bízott, annak nem volt hajlandó segíteni a kinevezésével, annyival letudta az egész ügyet, hogy az illető „szar ember”.