Hűtlen kezeléssel is megvádolta az Integritás Hatóság elnökét az ügyészség
A vádhatóság szerint Biró Ferenc Pál 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.
A vádhatóság szerint Biró Ferenc Pál 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.
HVG
Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat két nő és két férfi ellen.
HVG
A „rendfenntartás rideg fegyelmének” hasznosságát képviselő intézményvezetőre és a szadisztikus büntetési módszerekkel egyetértő öt társára letöltendő szabadságvesztést kér az ügyészség.
HVG
A dobógyakorlat fő foglalkozásvezetőjénél szabályszegést állapítottak meg, mivel neki eleve ki kellett volna zárnia a kormánytisztviselőt az éles dobásból – mert előző nap nem teljesítette a dobásaival az előírt minimumtávolságot.
HVG
Úgy kapott 300 milliós, vissza nem térítendő támogatást a cég, hogy nem is járhatott volna neki.
HVG
A II. kerületi polgármester és a védelmét ellátó ügyvéd panaszt tett a gyanúsítás ellen.
Buzás-Hábel Géza ellen a Pécs Pride megszervezése miatt emeltek vádat, de ezt az ügyészség ejtette, ugyanakkor, amikor kiderült, hogy már a budapesti Pride-szervező Karácsony Gergely sem vádlott.
HVG
A hivatásos jogviszonyát méltatlanság miatt megszüntették, az ügyészség pedig életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
HVG
Az ügyészség keddi akciójában fideszes és óellenzéki politikusokat is elvitt a rendőrség.
HVG
Miután kiderült, hogy Orbán Viktor utasítására csaptak le a hatóságok az ukrán pénzszállítmányra, az ügyészség sietett tisztázni, hogy ők az ügyben nem tartottak kapcsolatot az előző kormányzattal.
HVG
A kötekedő, italozó férfitól korábban elköltözött a családja, majd volt párja pert indított a gyermek felügyeleti jogáért. Életfogytiglant kapott.
HVG
A volt szocialista országgyűlési képviselőt befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják.
HVG
Az intézkedés alatt senkit sem állítottak elő és gyanúsítás sem történt.
HVG
A harmincas éveiben járó férfi többször is szexuális cselekményre vett rá egy lányt, akivel nevelőjeként befolyási viszonyban állt.
HVG
Tettéért hét év börtönbüntetést kaphat.
HVG
A férfi az egyik sértettet, akiről előzőleg pornográf jellegű fotókat készített, szexuálisan bántalmazta.
HVG
A hatóságok a két kiskorú gyermeket kiemelték a családból.
HVG
A saját házában bántalmazott sértett csak másnap tudott elmenekülni, a szomszédja hívott hozzá mentőt.
HVG
Nem tudta feldolgozni, hogy nem húzódott le előle egy másik autós.
HVG
A férfi a homlokán is megvágta a szomszédját, aki kis híján életét vesztette.
HVG