Nagyszabású hadgyakorlat indult Fehéroroszországban, a britek szerint ezzel az észak-ukrajnai erőket próbálják lekötni
Ha Ukrajnának északra is figyelnie kell, jóval kevesebb energiája marad a Donbasszal foglalkozni.
Ha Ukrajnának északra is figyelnie kell, jóval kevesebb energiája marad a Donbasszal foglalkozni.
hvg.hu
Az Egyesült Államok szerette volna titokban tartani az információáramlás tényét, hogy ne idézzenek elő eszkalációt az ukrajnai helyzetben.
hvg.hu
Azonban a mariupoli Azovsztal területén továbbra is öldöklő csata zajlik.
hvg.hu
Mindezt Lengyelország és Litvánia határán sikerült megejteniük.
hvg.hu
Az amerikai hírügynökség a túlélőkkel folytatott interjúk, illetve az épület háromdimenziós modellezését követően jutott erre a következtetésre.
hvg.hu
A belarusz diktátor „különleges katonai művelet” helyett háborúnak nevezte az Ukrajnában zajló konfliktust, az EU tervezett szankciócsomagjába Dmitrij Peszkov családja és a bucsai mészáros is bekerült. Élő közvetítésünk Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról, a háború 71. napján.
hvg.hu
Az EU sikeresen leválasztotta a magyar ügyet a lengyelről, így a két kormány már képtelen egymást megvédeni – mondja Gerald Knaus, az Európai Stabilitási Kezdeményezés alapítója. Szerinte Orbán a háborús politikájával a barátait is elidegenítette.
HVG
Újabb lökést adhat a kárpátaljai magyarok exodusának, hogy tegnap Ukrajna orosz inváziójának kezdete óta először Kárpátalját is légitámadás érte. Van, aki a fegyverszállítmányoktól várja a megoldást, mások viszont már a NATO-tagországokban sem éreznék biztonságban magukat, így inkább maradnak.
Bihari Ádám
Az orosz agresszió fontos emlékeztető a Nyugat vezetőinek, hogy milyen fontos az erős hatalom – írja véleménycikkében William Galston nemzetközi hírű szakértő.
hvg360
A bolgár parlament szerdán dönt az ukrajnai fegyverszállításokról.
hvg.hu
A buszok az ukrán ellenőrzés alatti Zaporizzsja felé tartanak. Az ENSZ és a Vöröskereszt is segít.
MTI
Három kijevi színész kisétált a pályaudvarra, és vett egy-egy retúr buszjegyet Budapestre, hogy a háború kitörése óta először végre újra színpadon játszhassanak. Amikor arról beszélnek a hvg.hu-nak, hogy megtanulták, bármelyik pillanatban meghalhatnak, egyszerre szólal meg mindhármuk telefonján a légiriadó: amíg mi beszélgetünk, az összes rokonuk elindul az óvóhelyre.
Eddig azt lehetett tudni, hogy infrastrukturális létesítményt ért támadás kedd este Kárpátalján, most a külügyi államtitkár elmondta, hogy valószínűleg egy vasútállomásról volt szó.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A britek Malloy T150-es drónokat is küldenek Ukrajnának egy katonai segélycsomag részeként, ami jó szolgálatot tehet a fronton.
hvg.hu
Azt kérte az ukrán nagykövetség a kormánytól, hogy legyen egy megbízott a folyamatos kapcsolattartásra, valamint rendszeres tájékoztatás, de ebből eddig nem lett semmi.
hvg.hu
Egy ukrán parlamenti képviselő szerint sikerült helyreállítani a kommunikációs kapcsolatot az acélmű védőivel, egy M-17-es helikopter repült be 4-5 kilométer mélyen a finn légtérbe szerda délelőtt Kesälahti és Parikkala közelében. Az orosz-ukrán háború összes szerdai hírét percről percre követjük.
hvg.hu
A lerombolt ház előtti utcát söprögető idős nő, az egy hónapja egy metróállomáson élő festegető nyugdíjas, egy kétéves kislány holtteste és porrá rombolt városok. Elek Krisztián dokumentarista fotós a háború kezdete óta Ukrajnában van és rögzíti a háború legkegyetlenebb arcát.
Bihari Ádám
Bihari Ádám
Csányi Nikolett
Az autót egy kisebb drónról indított gránáttal találták el, a katonák sorsa ismeretlen.
hvg.hu
A francia elnök rövidtávú célja az Ukrajnát sújtó orosz tengeri embargó feloldása.
hvg.hu
A kormány az orosz–ukrán háború miatt módosíthatja ismét az egykor gránitszilárdságúnak nevezett Alaptörvényt.
hvg.hu