#uniós források

Orbán: A közmunka kiütötte a szocializmust, jöhet a teljes foglalkoztatottság

Orbán Viktor szerint a segélyezés közmunkára cserélésével véget ért itthon a szocializmus, és három másik reformmal együtt igazi áttörést sikerült elérniük ezzel. A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pénteki gazdaságpolitikai fórumán arról is beszélt a Budapest Kongresszusi Központban, hogy nem tartják lehetetlennek a teljes foglalkoztatás elérését 2018-ra. Orbán a mostaninál jóval kevesebb embert kötelezne adóbevallás készítésére, ehhez pedig szerinte nem lelkizni, hanem cselekedni kell az adóeljárások közelgő átalakításánál.






Iparkodnunk kellene az uniós pénzek lehívásával

Az Európai Bizottság szerint fel kell gyorsítani a hazai uniós projektek végrehajtását ahhoz, hogy Magyarország a kormányzati tervnek megfelelően idén 2100 milliárd forint EU-forrást tudjon lehívni, amiben segíthet az e célból létrehozott bizottság munkacsoport is – írta a Világgazdaság hétfői számában.





Budapesttől 50 kilométerre már Albánia van

Rohamtempóban használja fel az ország az EU-s pénzeket, melyek egyik legfőbb célja a fejlett térségekhez történő felzárkóztatás is lenne. Bár 2007 óta több mint 6500 milliárd forint értékben fizettek ki uniós pénzeket, a hatalmas összegek egyes megyékben úgy tűnik, nem sokat értek. Észak-Magyarország például nemcsak az ország fejlett, hanem kevésbé fejlett térségeitől is tovább távolodik, miközben Győr-Moson-Sopron lassan Burgenland fejlettségi szintjén áll. Nógrád megye pedig Albánia fejlettségi szintjét hozza. Konvergencia van, de csak az ország nyugati felén. A többi térség ezzel az ütemmel évtizedek alatt sem tud majd felzárkózni az uniós átlaghoz.


Olcsóbb távfűtést ígérnek a budapestieknek

Összekötik a lakótelepeket, és létrejön az az egységes dél-budapesti hálózat, amely megteremti a verseny lehetőségét a hőtermelő erőművek között. Az összesen 18 milliárd forintos beruházás következtében 240 ezer háztartás fizethet kevesebbet a távfűtésért.




Putyin pénzéért le sem érdemes hajolnunk

Kelet vagy Nyugat? Mérlegre tettük, hogy ha pusztán a pénzügyi oldalát, pragmatikusan nézzük, akkor Putyin orosz elnöknek (és a kínai elnöknek) vagy Juncker, az Európai Bizottság elnökének (és az amerikai elnöknek) az ölelése lehet-e kifizetődőbb Magyarország számára.




Orbán után szabadon: Amit a multik kivisznek, az EU visszaadja

Egy kicsit olyan, mint ha az almát a körtével hasonlította volna össze Orbán Viktor, de igaza van. Orbán Viktor kormányfő pénteki rádióinterjújában azt mondta, hogy nagyjából ugyanannyi EU-s pénz érkezik Magyarországra, mint amennyit "a magyarok munkájával előállított jövedelemből a külföldiek kivisznek". A statisztikák alátámasztják ezt, ám érdemes megjegyezni, hogy a régió más országaiban is, ahol magas a külföldi cégek részesedése az adott gazdaságból, hasonló a helyzet, illetve Orbán kicsit a körtét az almával hasonlította össze.




És akkor Woody Allen megmondja a tutit Orbánnak

Állami tulajdonba kerülő MKB Bank, határozott uniós szankciók Oroszország ellen, komoly elbocsátás a Magyar Telekomnál, megálló alapkamat, csúszóban lévő devizahiteles forintosítás. Ángyán József pedig újabb jelentést adott ki a földmutyikról. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.