#USA


Nem robbant fel a Trump-bomba, csak kisebb petárdák

"Kifejezetten zavaró" volt, amit Donald Trump mondott neki, és bár az elnök nem szó szerint kérte az oroszokkal kapcsolatos nyomozás leállítására, a szavait erre utaló iránymutatásnak vette - mondta várva várt szenátusi meghallgatásán James Comey, az FBI kirúgott igazgatója. Arról is beszélt, úgy érezte, Trump elvár tőle valamit azért, hogy a posztján maradhasson, illetve hogy később őt és az FBI-t is megrágalmazta a kormány.






Klímaegyezmény - Trump ellen lázad a világ

Hitetlenkedéssel és dühvel fogadták a világ országai azt, hogy Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, az Egyesült Államok kivonul a 2015-ös párizsi klímavédelmi egyezményből, amely a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentésére kötelezi a részt vevő országokat.


Junckerék megszólaltak Merkel keserű kijelentései miatt

Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság (EB) elnökének szándéka továbbra is az eltérő véleményt képviselők közötti hídépítés és a 28 európai uniós tagállam közötti egység megőrzése - reagált az EB szóvivője Angela Merkel német kancellár az USA-val és Nagy-Britanniával kapcsolatos kijelentéseire.




Trump, az FBI és az oroszok - Lavrov cáfol

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy amerikai tárgyalásai során nem vitatta meg Donald Trump elnökkel James Comey-nak, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatójának leváltását.


Nagyon gyorsan romlanak Trump esélyei

Donald Trump ugyan megkezdte elnöki beiktatása óta első külföldi útját, s megérkezett Szaúd-Arábiába, hogy sok milliárdos üzletekről írjon alá egyezményeket, a világot mégis az érdekli, a republikánus elnök belebukik-e sokasodó botrányainak egyikébe. A fogadóirodák mindesetre már valószínűnek tartják, hogy Trump nem tölti ki négy éves mandátumát. Úgy tűnik, Mike Pence alelnök is kezd elhatárolódni főnökétől.








Trump fegyvereket küld a szíriai kurdoknak

Az amerikai védelmi minisztérium megkezdte a fegyverszállításokat a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab lázadó szervezetnek, amely részt vesz az Iszlám Állam szíriai fellegvára, Rakka elleni offenzívában – jelentette be szerdán John Dorrian, a Washington vezette terrorellenes nemzetközi szövetség szóvivője.