#USA

Barack Obama rég volt ilyen elkeseredett

"A Wall Street joggal aggódik, mert olyan helyzet állt elő, amelyben egy frakció – ezzel a Republikánus Párton belül az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom által támogatott képviselőkre utalt – meg akarja szegni az Egyesült Államok pénzügyi kötelezettségeit" – mondta Barack Obama azt megelőzően, hogy sikertelenül zárult a szerda esti fehér házi egyeztetés.


Lehúzhatja a forintot az USA leállása

Az amerikai kormányzati zárolásnak egyelőre nincs érdemi hatása a magyar gazdaságra és a piaci szereplők többsége megegyezésre számít az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Hozzátették ugyanakkor azt is, hogy a megállapodás hiányának hosszabb távon komoly negatív következményei lehetnének.



12 ezer CIA-alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra

A CIA 12 500 civil munkatársát utasítottak arra, hogy vegyen ki fizetés nélküli szabadságot. Az amerikai kormányzat azért kényszerült jelentősen korlátozni intézményeinek tevékenységét, mert nem sikerült megszavazni egy költségvetési jogszabályt.




Újraindíthatnak egy 34 éve leállított légi járatot

Haszan Róháni iráni elnök arra kérte a légügyi hatóságokat, hogy készítsenek tanulmányt az Egyesült Államok és Irán közötti közvetlen légi járat újraindításának lehetőségéről - idézte Akbar Torkan magas rangú iráni kormánytisztviselőt, Róháni egyik tanácsadóját az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség.


Telefonhívások, amelyek megváltoztatták a világot

Nem csak a Barack Obama amerikai és Haszan Róháni iráni elnök között lezajlott múlt pénteki telefonbeszélgetés számít történelminek – közölte az InfoRádió, amely öt hasonlóan fontos amerikai telefonhívás történetét gyűjtötte csokorba.



Megtört a jég Irán és az USA között

Hosszú szünet után csütörtökön először tárgyalt közvetlenül és érdemben egymással az amerikai és az iráni külügyminiszter, miután az iszlám köztársaság megállapodott a P5+1 csoportba tömörült nagyhatalmakkal, hogy egy éven belül tető alá hozzák az egyezményt az iszlám köztársaság nukleáris programjáról.


Jön a paparazzótörvény

Kalifornia kormányzója aláírta azt a paparazzóellenes törvényjavaslatot, amely szigorúbb büntetést szab ki azon lesifotósok és mások számára, akik engedély nélkül kapják lencsevégre a hírességek és közéleti szereplők gyerekeit.



Szigorítják az átvilágítást az USA haditengerészeténél

Az amerikai haditengerészet a jövőben szigorúbb átvilágításnak tervezi alávetni a kötelékébe jelentkezőket, miután egy vizsgálat számos hiányosságra derített fényt a múlt héten Washingtonban véres ámokfutást rendező szerződéses alkalmazott múltjának és személyiségének feltárásával kapcsolatban.






Nagy az összhang az USA és Kína között

Az amerikai külügyminiszter arra bíztatta Kínát, hogy vállaljon "pozitív" és "konstruktív" szerepet az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Szíriáról meghozandó határozatról folyó vitában.