Phenjan közvetlenül Washingtonnal akar tárgyalni a békéről
Észak-Korea magas szintű tárgyalásokra szóló ajánlatot tett az Egyesült Államoknak vasárnap.
Észak-Korea magas szintű tárgyalásokra szóló ajánlatot tett az Egyesült Államoknak vasárnap.
MTI
A szíriai felkelők felfegyverzéséről már hetekkel ezelőtt megszületett a döntés a washingtoni kormányban, azok a bizonyítékok, amelyek szerint a kormányhadsereg vegyi fegyvert vetett be, csak igazolást adtak ehhez.
MTI
Egy új izraeli-amerikai készenléti együttműködési terv szerint a két szövetséges ország tizennyolc, vegyi fegyvert előállító, illetve őrző létesítményt semmisítene meg Szíriában Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása vagy szélsőségesek fegyverhez jutása esetén.
MTI
Az IMF lerontotta az amerikai gazdaság 2014-es várható növekedési ütemét. A valutaalap szerint az Egyesült Államokban vissza kellene vonni a rosszul megtervezett költségvetési kiadáscsökkentést.
MTI
Az Egyesült Államok korlátozott repüléstilalmi övezet kialakítását tanulmányozza Szíriai déli részében, közel a jordániai határhoz - közölte két, Törökországban dolgozó magas rangú nyugati diplomata.
MTI
Egy összeesküvés-elmélet szerint mára mind a 25 tagja halott annak a különleges katonai különítménynek, amely bin Ladent megölte. Az állítás valóságtartalmának az Urbanlegends.hu blog járt utána.
hvg.hu
Kalocsai mintás ruháival jelenik meg a washingtoni Népművészeti Fesztiválon Hrivák Tünde divattervező – írja a Blikk.
hvg.hu
Kilencszáz rabot költöztettek ki szerdán egy Colorado Springs környéki börtönből az Egyesült Államokban tomboló erdőtüzek miatt.
MTI
Magyarországra és Lengyelországba érkezik Tomicah Tillemann, az Egyesült Államok külügyminiszterének civil társadalomért és fejlődő demokráciákért felelős főtanácsadója – közölte helyi idő szerint kedd délután az amerikai diplomáciai tárca.
MTI
A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, csak némi bulváros igyekezettel ragaszthatjuk az Obama-kormányzatra a "lehallgatás" címkét. Ez ugyanis "ebben a formában nem igaz". Persze nem ülne a Markos–Nádas-poén, ha nem lenne folytatása, valami hasonlót mégiscsak elrendelt az amerikai elnök, ráadásul határokon átívelő formában. Leegyszerűsítve úgy foglalhatjuk össze: úgy figyelnek meg mindenkit, hogy közben senkit sem figyelnek meg. Paradoxonnak hangzik? Elmagyarázzuk.
Lövöldözni kezdett egy férfi pénteken a Santa Monica-i főiskola területén, az incidensnek az első jelentések szerint három sebesültje van.
MTI
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei pénteken Texasban őrizetbe vettek egy nőt, aki feltehetően ricint tartalmazó levelet küldött Barack Obama elnöknek és Michael Bloomberg New York-i polgármesternek.
MTI
Összedőlt egy négyszintes ház szerdán Philadelphiában, a helyi hatóságok szerint 8-10 ember szorulhatott a romok alá.
MTI
MTI
hvg.hu
A 89 éves Frank Lautenberg tavaly év vége óta betegeskedett, halálát vírusos tüdőgyulladás okozta.
MTI
Az orosz fogyasztóvédelmi és közegészségügyi hatóság szerint az amerikai hadsereg fertőző betegségek kórokozóival kísérletezett Grúziában - közölte hétfőn a Roszpotrebnadzor.
MTI
Erdő- és bozóttűz miatt ideiglenesen el kellett költöztetni csaknem háromezer embert Los Angeles közeléből vasárnap.
MTI
Az al-Kaida jemeni szárnyának legkevesebb nyolc tagjával végzett egy amerikai dróntámadás szombaton az ország déli Abján tartományában - közölte egy amerikai kormányzati illetékes.
MTI
Kiberkémkedésssel vádolta Kínát az amerikai védelmi miniszter.
MTI
Washington kiterjesztette az Irán elleni szankciókat: nyolc iráni állami petrolkémiai vállalat ellen vezetett be korlátozásokat, de a perzsa állam cégeivel üzletelő külföldi vállalatok is felkerültek az amerikai tiltólistára.
MTI
Elítélte a Pakisztánban végrehajtott legutóbbi dróntámadásokat az ország jövőbeni miniszterelnöke.
MTI