Az amerikai deficit a GDP 12,3 százalékára nő
Az amerikai költségvetés hiánya az idén a hazai össztermék (GDP) 12,3 százalékára, várhatóan 1,75 billió dolláros új rekordra nő, ez derült ki kormányzati tisztségviselők nyilatkozataiból Washingtonban.
Az amerikai költségvetés hiánya az idén a hazai össztermék (GDP) 12,3 százalékára, várhatóan 1,75 billió dolláros új rekordra nő, ez derült ki kormányzati tisztségviselők nyilatkozataiból Washingtonban.
MTI
Terroristák készen állnak, hogy az indiai Mumbaiban (Bombay) véghezvitt véres merénylethez hasonló akciót hajtsanak végre Amerika földjén - figyelmeztetett Robert Muller, az FBI igazgatója.
unknown
A kelet-európai gazdaságok válsága visszahathat az Egyesült Államokra - figyelmeztetett a keddi The New York Times.
MTI
Nemcsak Európa, hanem az Egyesült Államok gazdasága számára is új veszélyeket jeleznek a kelet-európai országok problémái, írta hétfőn az International Herald Tribune (IHT) című napilap.
MTI
Amerikai szakértők azzal számolnak, hogy a folyó negyedévi erős gazdasági csökkenés a második negyedévben már mérséklődik, a második félévben mérsékelt növekedés lesz, jövőre pedig az általános trendet meghaladó élénkülés várható az Egyesült Államokban.
MTI
Az Egyesült Államoknak továbbra is megvannak azok a jellemzői, amelyek alapján világhatalomnak, sőt szuperhatalomnak tekinthető, és kevés más ország vagy országcsoport akarja vagy képes elérni az Amerika által betöltött világszintű domináns szerepet - áll az egyik vezető londoni stratégiai kutatóműhely vasárnap kiadott nagyszabású elemzésében.
MTI
Együttműködésre szólította fel Kínát a globális pénzügyi világválság, az éghajlatváltozás és az Észak-Korea jelentette biztonsági fenyegetések kezelése érdekében szombaton Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
MTI
Bekérették az amerikai külügyminisztériumba Szíria washingtoni nagykövetét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) minapi jelentése miatt, illetve azért, mert Damaszkusz az egyesült államok által terroristáknak minősített szervezeteket támogat.
MTI
Egyetlen hónap alatt, decemberről januárra, 0,4 százalékkal emelkedett a fogyasztói árszínvonal az Egyesült Államokban. Az amerikai munkaügyi minisztérium a pénteken kiadott adattal kapcsolatban megjegyzi: a mostani drágulást megelőzően három hónapig csökkent az infláció üteme az országban.
MTI
Amerikai irodalmi elismerést kapott Bartis Attila A nyugalom című regénye: a könyv egy kísérleti japán versgyűjteménnyel együtt a legjobb könyvfordítás díját (Best Translated Book Awards) kapta meg; a győztesek nevét a Rochesteri Egyetemen hozták nyilvánosságra.
MTI
Az Egyesült Államokban januárban emelkedtek a termelői árak a decemberi csökkenést követően - tette közzé csütörtökön a munkaügyi minisztérium.
MTI
Indonéziának kiemelt szerepe lehet Hillary Clinton külügyminiszter szerint az új amerikai adminisztráció által szorgalmazott "kiegyensúlyozott" diplomácia előmozdításában.
MTI
Elbocsát világszerte 47 ezer alkalmazottat és további 16,6 milliárd dolláros állami segítséget kér a General Motors (GM) amerikai járműgyártó. A létszámcsökkentés 26 ezer dolgozót az Egyesült Államokon kívül érintene, legfőképpen az OPEL németországi gyáraiban aggódhatnak a munkavállalók.
MTI
Az Egyesült Államok és a muszlim világ viszonyának javulását reméli indonéziai látogatásától Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, aki ma érkezett Jakartába.
MTI
Bill Clinton szerint utóda, Barack Obama "jól indította" elnökségét; dicsérte a gazdasági ösztönző csomagot, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a terrorizmus veszélye nem múlt el - a volt amerikai elnök az NBC televíziónak nyilatkozott hétfőn.
MTI
Különleges jártasságokra szert tett, ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek is beléphetnek a jövőben az amerikai hadseregbe, és fél éven belül megkaphatják az amerikai állampolgárságot is – írta a The New York Times.
MTI
A vártnál kedvezőbben alakult a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban januárban, miután hét hónap óta először emelkedett az értékesítés: 1 százalékkal, miközben elemzők 0,8 százalékos csökkenésre számítottak – tette közzé csütörtökön a kereskedelmi minisztérium.
MTI