Költészet napi számvetés: jelképes sétát tettünk a kortárs költők előtt tisztelgő közterületeken
Az idén 60 éves költészet napja alkalmából néztünk körül egy térképalapú adatbázisban.
Az idén 60 éves költészet napja alkalmából néztünk körül egy térképalapú adatbázisban.
Az ötletet Párizs 13. kerületének bevallottan Bowie-rajongó polgármestere vetette fel.
Népszavazás lesz Tolmácson, miután a lakosok egy részének nem tetszik, hogy az önkormányzat képviselő-testülete több utcát és teret átnevezett.
Tizenhárom budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról dönthet jövő szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.
Eltűnhetnek októberre Pécsen a kommunista diktatúrához, valamint a Tanácsköztársasághoz köthető, még meglévő utcanevek, ha a város közgyűlése csütörtöki ülésén elfogadja az ezzel kapcsolatos előterjesztést.
A főváros vezetői a Ferenc körút-Üllői út kereszteződést neveznék el Elvis Presley térnek.
Azzal gyanúsítják a CATL-t, hogy a kínai hadsereggel dolgozik együtt. A cég szerint tévedésről van szó.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.