Sarkára áll az MTA?

Alaposan felborzolta a kedélyeket a tudósok között Rétvári Bence államtitkárnak a szegedi Ságvári Endre Gimnázium átnevezésével kapcsolatos indoklása. A kereszténydemokrata politikus a Magyar Tudományos Akadémiára (MTA) hárította ugyanis a döntés ódiumát, kifejtve, hogy ha a tudományos köztestület egy történelmi személyről úgy foglalt állást, hogy nem lehet róla közterületet vagy közintézményt elnevezni, akkor ezt a döntéshozóknak figyelembe kell venniük. „Az MTA-nak van ilyen lehetősége, sőt törvényi kötelezettsége, hogy névviselési kérdésben állást foglaljon” – mondta Rétvári a Klubrádiónak, s hozzátette: ha nem egyértelmű valamely történelmi személy megítélése, a névviselésről szóló döntést „ki másra bíznánk, mint az MTA-ra”.

Lovász László jelenlegi és Pálinkás József volt MTA-elnök

Stiller Ákos

 Márpedig Ságváriról az MTA azt állapította meg, hogy „neve a kommunista áldozatvállalás jelképe lett, így közterület elnevezésére nem használható”, mivel a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011-es törvény alapján XX. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartásához kapcsolható. Ezt az állásfoglalást citálta többször Rétvári is, s az MTA ajánlásának betartását törvényes kötelezettségként állította be. Vagyis az Akadémiára lényegében a politikai döntések legitimitásának alátámasztására van szükség, olyan feladatot kapott ugyanis, amely messze esik a tudományos munkától.

A parlament még 2012-ben fogadta el a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával kapcsolatos törvényt. E szerint olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, vagy olyan kifejezés, vagy olyan szervezet neve, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható, cégek, civil szervezetek, sajtótermék és médiaszolgáltatás, közterületek és közintézmények elnevezésében nem alkalmazható. A cégeket, szervezeteket bejegyző bíróságoknak, illetve az önkormányzatoknak kétség esetén ki kell kérniük az MTA állásfoglalását. Furcsa módon egyébként a törvény az önkormányzatoknál ezt csak a közterületek esetében írja elő, közintézmények elnevezésénél nem.

Már a kezdetektől prüszköltek a feladattól az Akadémia tudósai, de nem tudtak elugrani előle. Így Pálinkás József akkori elnök az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjára szignálta a munkát, ahol véleményt kellett adni minden felmerült névről, s azt is megfogalmazni, javasolják vagy sem a névadást. Igaz, az is megesett – Gorkij esetében –, hogy két, egymással ellentétes tartalmú állásfoglalás ment ki, így a kormányhivatal új eljárásra kérte fel a tudósokat (HVG, 2014. január 18.) 

 A végső szót azonban a „tiltott”, „tűrt” nevekről soha nem a kutatók mondták ki, hanem egy belső határozat szerint az MTA elnöke. Információink szerint Pálinkás József ezzel a jogkörével akkor élt is, s módosított a javaslatokon. A történészek közül azonban sokan megfogalmazták kifogásaikat, még a kutatóközpont által létrehozott bizottság munkájában részt vevő Pók Attila is abszurdnak tartotta a törvényt.

Rétvári fellépése így csak tovább szította a kedélyeket. A múlt héten például nagy vita alakult ki az MTA II., Filozófia és Történettudományok Osztályának ülésén. Ezt elősegítette, hogy az osztály tagja, Nyíri Kristóf filozófus nyílt levelet tett közzé. „Úgy érzem, nem elfogadható, hogy a jelenlegi szégyenletes kezdeményezés ismét az MTA valamennyire még mindig meglévő tekintélyével takarózzon” – írta a filozófus, s felszólította Hunyady György akadémikust, a II. osztály elnökét, hogy az osztály ülésén ilyen értelemben foglaljanak állást.

Nyíri nyílt kapukat döngetett, s az ülésen élénk vita után úgy döntöttek, hogy nevükben Hunyady írjon levelet Lovász László MTA-elnöknek. A levél szerint az Akadémiára háruló feladat értelmezését – látva a következményeket – „az osztály a jövőre nézve felülvizsgálandónak tartja”. A tényfeltáró tudomány természetének ugyanis „nem az egy szempontú kategorizálás, hanem a történeti szerep elérhető teljességére törekvő, változásokkal és ellentmondásokkal számoló, szempontgazdag leírása felel meg”. Ságvári esete szerintük kifejezetten alátámasztja azt, hogy változtatni kívánatos az akadémiai véleményezés módszertanán. „Esetében sztálinista elkötelezettsége és '45 után kibontakozó kultusza mellett halálának '44-es időpontja, a kor önkényuralmi rendszerével szembeni kiállása, a nyugat-európai ellenállási mozgalmak analógiái mind megfontolandó körülmények” – ad szempontokat Ságvári értékeléséhez levelében Hunyady György.

Tiltakozó tüntetés a szegedi Sárvári Gimnázium átnevezése ellen

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Az MTA vezetése nincs könnyű helyzetben. Érzékelte a problémát, már akkor is, amikor 2012-ben, az egyházügyi törvény megalkotásakor a törvényalkotók rájuk testálták azt a feladatot, hogy véleményezzék az egyes vallási közösségeket abból a szempontból, hogy hittételeik alapján besorolhatók-e valamelyik világvalláshoz. A tudósok akkor megtagadták a felkérés teljesítését: egyszerűen nem nyilatkoztak a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának arról, hogy szerintük mely vallási közösségeket lehetne – a korábban elismert 14-en kívül – egyházzá minősíttetni.

Az akadémiai vezetés előkészített egy állásfoglalást a névviselési kérdésben rá háruló kötelezettségről, s ez közel sem annyira egyértelmű, mint a II. osztályé. Fel sem veti például az új szabályozás kérdését, ehelyett megelégszik azzal, hogy szerinte a névviselési bizottság állásfoglalása nem ajánlást vagy tiltást, hanem ténymegállapítást tartalmaz. Az eddigi gyakorlat szerint azonban – például Ságvári esetében is – ez nem így történt, hanem az Akadémia javaslatot fogalmazott meg a névviselésről is. A vezetés mostani álláspontja szerint azonban „a végső következtetést a névadás jogával rendelkező intézménynek kell levonnia”, azaz ezentúl e gyakorlatot valószínűleg felülbírálják. Kérdés, hogy ez az álláspont kielégíti-e a lázongó történészeket.

A vezetőségen belül élénk vita bontakozott ki a szövegről, s arról is, érdemes-e azt egyáltalán közzétenni, s ha igen, mikor. Az ellenzők szerint az MTA körül olyan sok minden változott az utóbbi években, hogy inkább a nyugalmas munkára lenne szükség, nem az indulatok felkorbácsolására. Annál is inkább, mert a kormány ígérete szerint rövidesen megépül a Bölcsészettudományi Kutatóközpont új épülete, amely megfelelő körülményeket teremthetne a kutatóknak.

Ugyanakkor információink szerint az Akadémia vezetésében nem kis aggodalommal figyelik a korábbi MTA-elnök Pálinkás József kezében összpontosuló hazai kutatásirányítást. A nemzeti kutatási hivatalt vezető Pálinkás ugyanis a jogszabályok szerint az akadémiai kutatásokban is szerepet játszhat, s kérdés, mikor és hogyan használná ki ezt a jogosítványát.

A tudományos kutatásról szóló tavalyi törvény szerint a kutatási-fejlesztési és innovációs stratégia kidolgozását és megvalósítását Pálinkás koordinálja, az MTA mindenkori elnökének közreműködésével. Emellett az Akadémia elnökének együttműködési kötelezettsége van Pálinkással a kutatóhelyek felügyeletében és irányításában, s ki kell kérnie elődje véleményét a kutatási-fejlesztési és innovációs feladatok ellátásához szükséges források tervezéséről és felhasználásáról is. Ismerve Pálinkás eltökéltségét a kutatási rendszer átalakítására, e jogosítványaival nyilvánvalóan él majd. Kérdés, mennyire értelmezi ezeket kiterjesztően, azaz mennyire telepszik majd rá az Akadémiára. S ebben nem is a Ságvári-üggyel érintett humán területek jelentik számára az igazi kihívást, hanem nyilvánvalóan a természettudományos kutatást igyekszik majd minél inkább a szárnyai alá vonni. Ebben a helyzetben a Ságvári-ügy vitája nyilvánvalóan nem hiányzik az Akadémia vezetésének, nem akarja ezzel is terhelni a viszonyát a kormánnyal, ám a vita bizonyára tovább folytatódik még a köztestületen belül.

RIBA ISTVÁN