Az Ellenállás Mozgalommal véteti észre magát az Operettszínház balettigazgatója és a Magyar Nemzet publicistája
Apáti Bence első vállalkozásának fókuszában nem gazdasági célok állnak.
Apáti Bence első vállalkozásának fókuszában nem gazdasági célok állnak.
HVG
Alaptőkeemeléssel és tőketartalékba helyezéssel oldották meg a problémát.
HVG
Érvénytelenek a máltai illetőségű Takács János György hihetetlenül gigantikus tőkeemelései.
HVG
Eladja a főként informatikával foglalkozó vállalatcsoportját Tasnádi László, a Belügyminisztérium volt államtitkára. Tasnádi a rendszerváltás előtti titkosszolgálati múltja miatt 2016-ban távozott a kormányból, és azóta egy egész cégbirodalmat épített fel.
Szabó Yvette
hvg360
Önálló vállalatba szervezte a veresegyházi önkormányzat az eredetileg medveotthonként indult állatkertet, amely ma már több fajnak, például oroszlánoknak is a bemutatóhelye.
HVG
Felvásárolja az ország első szélerőműparkjának a beruházóját az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., amely részben a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltsége.
HVG
Szétválásról döntöttek az ország második legnagyobb bankjának, az MBH Bank Nyrt.-nek a tulajdonosai, akik közül csak Mészáros Lőrinc nevezte meg magát, de az ő tulajdonrészének aránya sem tudható pontosan a nyilvánossággal is megosztott adatokból.
HVG
A döntés még a júniusban megválasztott új képviselő-testület felállása előtt történt.
hvg360
A kínai befektetések nálunk nem állnak le, mert a kormány nem szavazta meg a kínai elektromos autókra kivetett EU-s vám növelését.
HVG
A százmilliárdos Scheer család új generációjának van szüleikkel közös, de már több saját cégük is.
HVG
A győri Paár Art Galéria létrehozásához 300 millió forintos támogatást ítélt meg az állam.
HVG
A cégnek nem megy túl fényesen, évek óta veszteséges.
HVG
Buris Károly az online kereskedelem másik cseh márkájánál lett üzemeltetési és logisztikai vezető.
HVG
Terjeszkedik Orbán Viktor vejének volt diáktársa.
HVG
Az egyik leggazdagabb magyar cégcsoportjában új társaság alakult a speciális igények teljesítésére.
HVG
Különleges üzleti háttérrel rendelkezik az a magyar drónfejlesztő csapat, amely a minap egy belgiumi szaklap alapján a magyar sajtóban is ismertté vált a rendkívül nagy hatótávolságú, pilóta nélküli légi járműjének, a Phantomnak köszönhetően.
Az általános és középiskolák informatikai rendszerének üzemeltetését jogi okokra hivatkozva bízták ugyanarra a társaságra.
HVG
A Hungary Airlines eddig is részt vett a Kína és Magyarország közötti légi áruforgalom szervezésében,
HVG
Nonprofit vállalkozást alapított a Magyar Filmművészek Szövetsége és több filmes szakember, akik közreműködnek a 44. Magyar Filmszemle megrendezésében.
HVG
Tízből jó, ha egy startup befut, mégis megéri innovatív cégekbe fektetni, egyébként sosem törünk ki az akkugyártó szerepéből. Ám ehhez az állami kockázati tőkének is piaci alapon kellene dolgoznia – fejtette ki az üzleti világban „Petyának” hívott Balogh Péter, a STRT Nyrt. főtulajdonosa.