Újraindult a szülészeti ellátás az Uzsoki kórházban
A légtechnika meghibásodása miatt szünetelt az ellátás. A kórház korábban arról írt, hogy július 20-án indulhat újra, végül előbb sikerült elhárítani a hibát.
A légtechnika meghibásodása miatt szünetelt az ellátás. A kórház korábban arról írt, hogy július 20-án indulhat újra, végül előbb sikerült elhárítani a hibát.
HVG
A leendő egészségügyi miniszter szerint a térítéses osztályok egyszerre mutatják az állami egészségügy problémáit, és bár részben megoldást is jelentenek, átláthatóság nélkül rombolják a közbizalmat.
HVG
„Boldogan bezárnám a térítéses betegellátó osztályt, ha pluszfinanszírozást kapnánk” – mondta a HVG-nek adott interjúban Ficzere Andrea, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. A szakembert kérdeztük a volt fideszes polgármesterről és a VIP-osztályukat érintő ügyekről, várólistákról, szakemberhiányról, fiókba dugott reformokról. És szóba került az is, miért nem volt hangos szakmai tiltakozás a NER-korszakban az egészségügyi kormányzat nyilvánvaló, a betegek gyógyulási esélyeit rontó hibái miatt.
A független képviselő a napokban megosztotta, mennyit kereshetett az exfideszes politikus cége az Uzsoki Utcai Kórház VIP-ellátásával.
HVG
Öt év alatt az egykori fideszes elszámoltatási biztos Papcsák Ferenc cége 595 műtétet adott el az Uzsoki Utcai Kórház VIP-részlegén, ezzel mintegy 250 millió forinthoz jutott. Bár korábban kormányzati szinten is helytelenítették ezt a konstrukciót, a rendőrség szerint minden jogszerű volt – időközben Papcsák el is adta a céget.
HVG
Az ügyészség feljelentésként értelmezte Hadházy Ákos kérdéseit az ügyről, de a rendőrség szerint nincs itt semmi látnivaló.
HVG
Néhány héttel ezelőtt Náray Tamás divattervező egy zárt Facebook-csoportban megszólalt az Uzsoki kórházban működő VIP-ellátás, illetve az amiatt kirobbant botrány miatt, és erős hasonlatot használva kritizálta a televíziós csatornát, amelyik beszámolt az ügyről. Mindez megihlette KAP-ot, aki összeállított egy gusztustalansági skálát tíz fokozattal. Mindenkit figyelmeztetnénk, hogy ezen a Náray Tamás által használt kép csak a hatodik helyen szerepel, azt ugyanis lehet fokozni, jóval megelőzi azt például az állami ellátás.
hvg360
Nem érti Náray Tamás, hogy miért kell támadni az Uzsokit, azt írta, akinek nem tetszik a rendszer, az csináljon forradalmat.
HVG
A cég, amitől azóta Papcsák csendben megvált, több százmilliós bevételt produkált.
hvg.hu
Az intenzív osztályon felvételi zárlatot rendeltek el a rendkívül ellenálló szuperbaktérium miatt.
HVG
Hadházy Ákos tett feljelentést az ügyben, mert szerinte gyanúsan működik az Uzsoki kórház VIP-részlege.
hvg.hu
A fővárosi kórház műtőjében 41 fokot mértek. Hasonló a helyzet a Szent János kórházban is, ahol az elromlott klíma miatt szintén műtéteket kellett elhalasztani.
hvg.hu
Egyelőre nem látni, hogy mikor tudnak újra betegeket fogadni az érintett osztályon.
hvg.hu
Erről Kunetz Zsombor számolt be, aki egy belső körlevelet is közzétett. A levél szerint jelentős orvoshiány alakult ki az osztályon.
hvg.hu
A kórházszövetség elnöke szerint az egyik elképzelés, hogy a centrumkórházak és a megyei kórházak szerepe is fajsúlyosabb lesz.
hvg.hu
Bódi Guszti élő videója alá posztolta be. Később törölte.
hvg.hu
Az üzletember, Orbán Viktor veje szerint a jelenlegi helyzetben összefogásra van szükség.
hvg.hu
Sajtóhírek szerint az intézmény dolgozói védőfelszerelés nélkül kerültek kapcsolatba egy koronavírusos beteggel. A páciensről két nap után derült ki, hogy elkapta a kórt.
hvg.hu
Hetek óta nem működik a mammográfiás gép az Uzsoki Kórházban, Budapesten. A már előjegyzett betegeket visszamondták, új időpontot pedig egyelőre nem adnak. Az intézmény főigazgatója szerint lesz új berendezés, de heteket kell rá várni – hangzott el a keddi RTL Híradóban.
hvg.hu