hvg.hu Sport

Edzőt és egyesületi elnököt ítéltek el a kézilabdás bundaügyben

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség két külön vádiratban minősített vesztegetés és vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat nyolc személlyel, köztük négy kézilabda játékvezetővel szemben. Két vádlottat a bíróság – egyezségkötés alapján – elítélt.

hvg.hu Itthon

Lagzi Lajcsi: Az ügyészség embertelenül végezte a dolgát

Galambos Lajos tárgyalását ezúttal nem halasztotta el a bíróság. Az ismert zenész továbbra is ártatlannak mondja magát, ugyanakkor azt is állítja, hogy sok a csúsztatás, a hiba a vádiratban. Sérelmezi például, hogy az ártatlanságát bizonyító dokumentumok sokszor kimaradnak abból a több mint 40 ezer oldalas leiratból, ami a nyomozás ideje alatt keletkezett. A tárgyalás szerdán folytatódik.

hvg.hu Kult

Újabb súlyos vádak Oszter Sándor ellen

A korábban szökésben lévő milliárdos, akitől Oszterék a vád szerint pénzt csaltak ki, azt állítja, a színész és társai megfenyegették őt ügye bírósági szakaszában, hogy ha nem fizet, börtönbe juttatják. A férfi a vallomása szerint tizenhat alkalommal fizetett is nekik.

hvg.hu Gazdaság

Jövő kedden indul a Quaestor-ügy tárgyalása

A Fővárosi Törvényszék július 12-ére, 13-ára és 14-ére kitűzte az első tárgyalási napokat a Quaestor-ügyben, a végzés alapján a jövő héten megkezdődhet az eljárás büntetőbíróság előtti tárgyalási szakasza – közölte szerda reggel Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

hvg.hu Itthon

Meddig lehet homályosítani Kiss-ügyben?

Aczél Endre dezinformál, vagy csak nem vette észre, hogy a bíróság annak idején több nemierőszak-ügyben is eljárt? Mindenesetre elővettük a vádiratot.

1 2 3
Fontos változás jön a járulékfizetésnél, az Országgyűlés előtt a javaslat

Fontos változás jön a járulékfizetésnél, az Országgyűlés előtt a javaslat

Fegyveres lázadást jósol az uniós kvóták ellen a botránykönyvíró

Fegyveres lázadást jósol az uniós kvóták ellen a botránykönyvíró

A BMW is belehúzott, 10 milliárd euróért rendeltek akkumulátorokat

A BMW is belehúzott, 10 milliárd euróért rendeltek akkumulátorokat

Késsel jelent meg egy férfi az Erdogan elleni tüntetésen, 48 óra közérdekű munkára ítélték

Késsel jelent meg egy férfi az Erdogan elleni tüntetésen, 48 óra közérdekű munkára ítélték

Az Országos Kéktúra a világ legjobbjai közé került

Az Országos Kéktúra a világ legjobbjai közé került

Borkai ügyvédjének előkerült egy szerződése a győri egyetemmel

Borkai ügyvédjének előkerült egy szerződése a győri egyetemmel

Radar360: momentumosok a legnépszerűbbek, vádemelés Netanjahu ellen

Radar360: momentumosok a legnépszerűbbek, vádemelés Netanjahu ellen

Vádat emeltek a szociális otthonban verekedő gondozók ellen

Vádat emeltek a szociális otthonban verekedő gondozók ellen

A házelnök és az ellenzék csatájának 1912-ben rendőrroham, merénylet lett a vége

A házelnök és az ellenzék csatájának 1912-ben rendőrroham, merénylet lett a vége

Nélkülük nem volt fény az éjszakában: tonnányi csillárokkal élnek túl Grünbergerék

Nélkülük nem volt fény az éjszakában: tonnányi csillárokkal élnek túl Grünbergerék

Szakács Árpád nekiment a „tízmilliárdokkal megtámogatott, kínosan amatőr” fideszes művészeknek

Szakács Árpád nekiment a „tízmilliárdokkal megtámogatott, kínosan amatőr” fideszes művészeknek

A címlapról ajánljuk