Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#védőnő

hvg.hu Gazdaság

Jó hír a védőnőknek: vastagabb lehet a boríték ősztől

A védőnők januárig visszamenőleg megkaphatják a részükre biztosított béremelés teljes összegét. A kormány törvénnyel kötelezné az önkormányzatokat, hogy a védőnői tevékenység finanszírozására jutó 30-35 ezer forintos pluszforrásnak ne csak 12 százalékát juttassák el az érintetteknek – írja a Magyar Idők.

MTI Itthon

Egy fideszes képviselő szigorítana a gyermekvédelmi szabályokon

A gyermekvédelmi szabályok szigorítását kezdeményezi a térség fideszes országgyűlési képviselője a Gyöngyösön május 12-én meghalt másfél éves kislány halála miatt. A gyermek sajtóinformációk szerint súlyosan alultáplált volt. A szülőket múlt csütörtökön a rendőrök emberölés gyanújával kihallgatták, majd őrizetbe vették.

hvg.hu Itthon

Halálra éheztetett kislány: a védőnő nem vétett, a gyámhatóság viszont mulasztott

A most lezárult vizsgálat szerint korábban is voltak problémák a halálra éheztetett gyöngyösi kislány anyjával; alkalmatlansága miatt két idősebb gyermekét az apáknál helyezte el a gyámhivatal. A kormányhivatal jelentése azt is megállapította, hogy a védőnő nem követett el mulasztást, a gyermekorvos eljárásának vizsgálata még tart.

MTI Itthon

Gyakrabban vizsgálják majd a csecsemőket a védőnők

A korábbi három alkalom helyett a most kidolgozott új csecsemőszűrési módszernek köszönhetően a jövőben hatszor végez majd szűrést a védőnő a baba egyéves koráig. A program már tavasszal elindul – tudta meg a Magyar Nemzet Czeizel Barbarától, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ vezetőjétől.

MTI Itthon

Megbecsülést ígért Balog a védőnőknek

Eljött a védőnői szolgálat megbecsülésének ideje, és erről kormánydöntés is született – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken egy budapesti konferencián. Balog Zoltán szerint az egészségügyi alapellátást úgy gondolják át, hogy abban világosan legyen kijelölve a védőnői szolgálat "rangja és helye", részleteket azonban nem tudni.

Lukács Andrea Plázs

Miért kell az abortusz kínja mellé megalázás is?

Magyarországon nem kell indokolni a nőknek, ha abortusz mellett döntenek, két kötelező tanácsadáson azonban így is muszáj részt venniük. A Patent Egyesület felmérése szerint a nők húsz százaléka szenved plusz lelki tehertől ezeken a beszélgetéseken.

Neuberger Eszter - Stiller Ákos Nagyítás

Védőnőket kísértünk a cigánysortól a budai hegyvidékig – Nagyítás-fotógaléria

A védőnői hálózat kormányzati akaratból hamarosan hungarikum lehet. De mit jelent védőnőnek lenni az ország egyik legszegényebb településén és Budapest leggazdagabb kerületében? A hvg.hu munkatársa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőládon, valamint a XII. kerületben kísért el a munkába egy-egy védőnőt. Magyarország ez is, az is – egy fontos foglalkozás optikáján keresztül.

Neuberger Eszter Itthon

„Nem vitetem el a gyereket azért, mert szegények”

A védőnői hálózat kormányzati akaratból hamarosan hungarikum lehet. De mit jelent védőnőnek lenni az ország egyik legszegényebb településén, illetve Budapest leggazdagabb kerületében? A hvg.hu munkatársa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőládon, valamint a XII. kerületben kísért el a munkába egy-egy védőnőt. Magyarország ez is, az is – egy fontos foglalkozás optikáján keresztül.

MTI Plázs

Jogszabályban garantálnák Balogék a védőnők béremelését

Jogszabályban kívánja garantálni az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a védőnők megkapják béremelésüket - mondta Lengyel Györgyi, a minisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön, a védőnők napja alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten.

hvg.hu Itthon

Agárdi tragédia: rosszul működik a riasztási rendszer

Százával vannak olyan védőnők, akiknek több mint háromszáz gyermekkel és várandós anyával kell foglalkozniuk egyszerre, holott a vonatkozó rendelet szerint legfeljebb 250 gondozottat láthatnának el. A riasztási rendszer évek óta rosszul működik – írja a Népszava az agárdi tragédia után.

1 2 3
Bűnösnek találták a Robin Hood platánfáját kivágó férfiakat

Bűnösnek találták a Robin Hood platánfáját kivágó férfiakat

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Videón Gulyás Gergely lepkefingos magyarázata Magyar Péter hangfelvételére

Videón Gulyás Gergely lepkefingos magyarázata Magyar Péter hangfelvételére

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

A címlapról ajánljuk