Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
November 1. helyett jövő július 1-től kapnak 8 százalékos béremelést az egészségügyi szakdolgozók és védőnők, egyúttal az alapellátásban foglalkoztatott védőnőkre is kiterjesztik „az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok” hatályát – olvasható egy hétfő este kiadott kormányhatározatban.
A döntés a következő évekre is vonatkozik: ugyanezek a szakdolgozók és védőnők 2020. január 1-jétől 14 százalékos, 2020. november 1-jétől 20 százalékos, 2022. január 1-jétől pedig 30%-os „bér-, illetve illetménynövelésre” számíthatnak.
Arról is határozott a kormány, hogy a tervezett Nemzeti Oltóanyaggyár ügyét – egy tavaszi határozatot megváltoztatva – Palkovics László innovációs és technológiai miniszterre bízza, a korábban kijelölt Kásler Miklós humánminiszter csak együttműködő lesz. Palkovicsnak kell elkészítenie a költség-haszon elemzést és a megtérülési számításokat, és javaslatot tennie „az állami szerepvállalás intézményi hátterére”. A tanulmányokra a Debreceni Egyetem kap 140 millió forintot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.